Kpop maraton 10:)

MBLAQ

Az MBLAQ egy 5 tagú dél-koreai fiúcsapat,
akiket a J.Tune Entertainment -majd mivel a J.Tune Ent. egyesült a JYP-vel- 

(2011-től) a J.Tune Camp vett a szárnyai alá.
Nevük egy betűszó ami a Music Boys Live in Absolute Quality rövidítése.


2009-ben debütáltak.
 A fiúkat a híres énekes/színész Rain válogatta össze
2 évig voltak gyarornokok
Eredetileg Thunder nem lett volna a csapat tagja.
Kim Saeng Bae-nek hívták az eredeti tagot aki egészségügyi problémák 
miatt nem tudott debütálni, így került Thunder a helyére.
Kezdetben dance és pop műfajú zenéket adtak ki, 
de azóta már kipróbálták a rock balladát, az elektronikus és a hiphop műfajt is. 
Rain, mint mentoruk  írt nekik a dalokat és koreografálta is őket. 
A hivatalos debüt előtt már léptek fel együtt közönség előtt 2009. október 9-én Rain "Legend of Rainism" koncertjén.
Olyanok dícsérték meg a teljesítményüket, mint például a TVXQ.
A rajongók neve azért lett 'A+' mert mindegyik tag vércsoportja 'A'.





Az MBLAQ évről évre :3

2009. október 14-én debütáltak a  "Just Black" című single albumukkal. 
Ez vezette az online és offline slágerlistákat is Dél-Koreában. 
Debütáló daluk az "Oh Yeah" audiója október 12-én jelent meg a klipp csak 2 nappal utána
Első zene TV-s szereplésük október 15-én az Mnet M!Countdown műsorában történt.
 December elején már Japánban is bemutatkoztak Rain egyik fan találkozója alkalmából. December 10-én megjelent a  "G.O.O.D Luv" című számuk, amit év végéig és a 2010-es év májusáig promócióztak.


2010. május 6-án kiadták a "Y" teaser videóját.
 Május 19-én megjelent az MBLAQ 2.single albuma/és klippje a "Y".
 Először június 3-án léptek fel vele az Mnet M!Countdownban ahol díjat is nyertek. 
December 29-én kiadták a "Cry" teaserét, 
ezzel együtt az első teljes hosszúságú album a "BLAQ Style" kiadására is készültek.



2011. januárjában készültek a fiúk a visszatérésre. 
Seungho elárulta, hogy a teljes hosszúságú albumukon saját maguk is sokat dolgoztak. 
Seungho részt vett a "Sad Memories" zeneszerzésében,
 és Mir írta a rapszövegeket a "You're my +" dalhoz. 
Ekkor éreztek függetlenséget Raintől,
 mivel a tagok maguk választották ki azokat a dalokat amik felkerülhettek az albumra.
 Január 3-án megjelent a 'Cry' videó klippje és az album jacket képei
Január 9-én tartottak egy fan meetinget 1500 rajongóval
 és ugyan ezen a napon írtak alá egy szerződést egy japán céggel, a  Sony Music Japan-nel. Január 10-én jelent meg a "BLAQ Style" teljes album és másnap a 'Stay' klippje. 
Az albumból a megjelenése napján már 25.000 példány kelt el.
 Január 13-án álltak újra színpadra az Mnet M!Countdownban
Februárban a hónap előadóinak nevezte ki az MBLAQ-et az MTV Korea
Február 22-én kiadták a "BLAQ Style" újra csomagolt
 változatát "BLAQ Style - 3D Edition" néven. 
Az album 13 dalt tartalmazott valamint + 3 teljesen új dalt.
 G.O komponálta és írta a "Can't Come Back"-et valamint a dalszöveg írásában Mir is segített.
 A "You"-t Thunder komponálta. Az album a Hanteo listák élére került
Februárban az MBLAQ Japánban járt, hogy új dalokat vegyenek fel
 valamint az új album fotózásán is részt vettek. 
Március 18-án az újracsomagolt album Taiwanban is megjelent 
és 18-ától 24-éig az első helyen szerepelt a G-Music Charton.
 Május 3-án elkezdték a japán promóciókat és 
10.000 ember előtt léptek fel a Kanagawa Lazona Kawasaki Plaza-ban tartott rendezvényen. Ekkor az album hivatalos megjelenése előtt már 4000 album kelt el. 
Május 4-én megjelent a japán single albumuk "Your Luv" néven. 
Ezen a héten felléptek Osakában, Sapporoban, Nagoyában, Fukuokában, és Tokyoban
A "Your Luv" a japán chartok élén szerepelt. 
Júniusban a "Your Luv" a "Blade" anime főcimdala lett. 
Július 3-án G.O debütált a szóló singlejével amit "Even in My Dream"-nek hívnak.
Július 12-én kiadtak egy újabb koreai mini albumot "Mona Lisa" néven 
valamint a "Mona Lisa" klippjét. 
Július 14-én újra színpadra álltak az Mnet M!Countdown műsorában.
 A "Mona Lisa" a Hanteo heti és napi chartjait vezette. 
Szeptemberben az MBLAQ egy európai sikert is elért, 
mivel a német Viva első helyén szerepelt a "Mona Lisa"
 valamint a bolgár Popcore TV-n 68 egymást követő napon. 
Szeptemberben kiderült, hogy az MBLAQ kiad egy japán singlet
 "Baby U!" néven ami a "Belzebub" anime oppeningje lesz. 
Október 26-án jelent meg a "Baby U!". 
Több, mint 22.000 példány kelt el belőle a megjelenésekor 
és az Oricon napi grafikonjai élén volt. 
Ezután japán promóciózásra indultak október 28-ától 30-ig.


2012. január 1-jén kijött egy “낙서 (Scribble)” nevű teaser videó. 
Később kiderült, hogy nemsokára kiadják a 4. mini albumukat 
aminek a vezető dalának címe "This is War" lesz. 
Január 5-én kiadták a "This is War" teaserét. 
Később a J.Tun Ent. bejelentette, hogy a következő mini album neve "100% Ver." lesz.
 Január 10-én megjelent a "This is War" teljes klippje és a 4.mini album
Az albumra összesen 40.000 előrendelés érkezett.
Január 26-án és február 2-án nyertek az Mnet M!Countdownban.
Március 7-én kiadtak egy válogatás albumot "MBLAQ Memories - Best in Korea" címmel. 
Az album a #9 helyet foglalta el az Oricon Napi Chartján
Júniusban Mir és G.O összeálltak az MBLAQ duó alegységeként 
és kiadtak egy singlet "Wild" néven.
 Júliusban Thunder is kiadott egy egyénileg komponált dalt "Don't Go" néven.



2013. április 8-án kiadtak egy új japán single albumot "Mona Lisa" néven és ezzel a "Mona Lisa" japán verziós klippje is megjelent.
Május 28-án adták ki a "Smoky Girl" teaser videóját
 ami a címadó dala lett a "Sexy Beat" című 5. mini albumuknak. 
Ezek után Seungho megerősítette, hogy június elején vissza fognak térni.
 Június 4-én kijött a "Smoky Girl" teljes klippje
 és az 5. mini album.

Debütálásuk ideje: 2009.10.15, M!Countdown
Koreai nevük:   엠블랙
Japán nevük: エムブラック
  Rajongók hivatalos neve: A+
Hivatalos szín: Csokoládé barna

Egyéni fan nevek:

Lee Joon - J+
Thunder - Soonja
Seungho - Seungholics
Mir - MiRacle
G.O - G.Orgeous



Seungho 승호


Teljes név: Yang Seung Ho 양승호
Pozíció:
Vezető, fő énekes
Születési idő:
1987. október 16
Születési hely:
Anyang, Gyeonggi, Dél-Korea
Vércsoport:
A
Magasság:
176 cm
Súly:
63 kg
Vallás:
Buddhista
Oktatás: Anyang High School of Art, Se Jong University Film Arts, Kyung Hee Cyber University
Testvérek:
Egy fiatalabb fiú testvér, Yang Seung Hoon

Twitter


A nevem Seungho.  Én vagyok a csapat vezetője, így én vagyok a legidősebb.Van egy fiú testvérem aki 4 évvel fiatalabb mint én. A rokonaim között nagyon sok a fiú. Ezért ahogyan én felnőttem az rendkívül katonás hangulatú volt. 

Úgy gondolom a csoportban mindenki saját személyiség. A tagok fiatalabbak mint én, ezt nem bánom, de nagyon köszönöm szépen G.O-nak és Joon-nak, hogy hallgatnak rám annak ellenére, hogy azonos korúak vagyunk. A csoportban mindenkinek 'A' típusú a vércsoportja, de egyikünk sem az a tipikus 'A' típus.

Az Anyang High School of Art-on végeztem, de anyukám nagyon ellene volt ennek az iskolának. Nagyapám, aki átesett egy nagy műtéten, ő mondta anyukámnak, hogy legalább a felvételi vizsgát hadd próbálhassam meg. Nagyon sokat támogatott. Nagyon hasonlóak vagyunk a nagyapámmal. Azt mondta, hogy ő is híres szeretett volna lenni fiatal korában.

Amikor G.O csatlakozott a céghez az a hír terjedt el, hogy egy nagyon jóképű srác érkezett. Ezt a tényt amint megláttam őt tudtam. A 'gonosz' volt ráírva az arcára. Hahaha. Vártam, hogy mikor fog gondot okozni. Elképesztő, hogy a csínyeivel is az újja köré tudta tekerni a cég női gyakornokait. Ha nem tudtad, hol van de női sikítozásokat hallottál az azt jelentette, hogy G.O a közelben van. Az biztos. Haha. 

Az első, második, és harmadik legfontosabb pont Ji Hoon[Rain]. Ő hangsúlyozta, hogy megfelelően ápoljuk az emberi természetünket. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha jól neveltek vagyunk másokkal szemben. Amikor ezekre ösztönzött minket mindig példákkal könnyítette meg nekünk a tanulást. Még akkor is ha ezek nehéz idők számunkra, de arra gondolunk, hogy majd házat tudunk venni, ha extrán mosolygunk a színpadon, vagy autót ha meghosszabbítjuk a koncertjeinket.

Én az a típus vagyok aki azonnal cselekszik. Például, ha feliratkozom rögtön egy akadémiára, később lehet, hogy azt fogom gondolni hogy rosszul cselekedtem. És nem tudom elviselni, ha van egy dolog amit szeretek és nem az enyém. Állandóan avval fogok álmodni. Már van IPod Thuchom és Blackberrym. Hahaha. Most már sokkal jobban tudom irányítani a vágyaimat, mint régen, mert hogyha meg szeretnék vásárolni egy pólót vagy sapkát vagy bármi mást, mert meg tudom venni őket.
asiae interview

Seungho-ról:


-Gyerekként már nyert díjakat énekléssel.
-Az ő színpadi neve eredetileg 'Mir' lett volna, de visszautasította az ajánlatot.
-Tud gitározni és zongorázni. Emiatt már olyan becenevet is kapott a rajongóktól, hogy Yang Chopin.
-Szeret focizni.
-Tud beatboxolni.
-Ismer kártya trükköket.
-Judózott és Hapkidózott.
-Kedvenc zenei műfaja az elektronikus.
-T-ara Soyeonnal járt ugyan abba a középiskolába akivel még mindig jó barátok.
-Érett és felelőségteljes, de ugyan akkor van gyerekes és felelőtlen oldala is.
-Szereti a puha és telt ajkait.
-A legboldogabb pillanat az életében az volt amikor először szerepeltek a TV-ben.
-A legszomorúbb pillanat az életében az volt amikor a nagyapja meghalt.
-A legjobban a színpadon érzi magát.
-Idegesíti az, hogy remegni szoktak a lábai.
-Összekuporodva szeret aludni.
-Ébredés után szeret frissítő zuhanyt venni.
-Legtöbbször a családját hívja telefonon.
-Nem igazán vannak az ideális női típussal szemben elképzelései
-Szerinte akkor a legszebb egy rajongó, ha hangosan támogatják őket.
-Elismert zenésszé szeretne válni.
-Producerré szeretne a későbbiekben lenni
-Úgy tartja, hogy ő a leglustább tag.
-Nem szereti a romantikus filmeket.
-Az MBLAQ előtt lehetett volna barátnője, de mivel a munkát választotta szerelem helyett, így szakítottak.
-Fiatal korában sokat randizott.
-A szülei teljes mértékben támogatták az énekessé válás során.
-Számára a legnagyobb különbség a normális és az idol életben az, hogy nem mehet el szabadon akkor amikor szeretne.
-Az idol életben szerinte az a rossz, hogy nincs magánélete.
-Örül, hogy sok szeretetet kapnak.
-Ha Mir lány lenne őt tudná a legegyszerűbben levenni a lábáról, mert egyszerű és jószívű.
-Szereti azokat a lányokat akik kényelmesen vannak felöltözve.
-Ha lesz majd gyereke szeretne baráti kapcsolatban lenni vele. Ha fia lesz még birkózni is fognak.
-Az MBLAQben töltött idő minden percét ki szeretné élvezni.
-Gyakran nyalja meg ajkait.
-A középiskola idején osztály elnök volt.
-Szereti az elektronikát.
-Tud breakelni.
-Nem szeret aegyot használni.
-Könnyen elalszik.
-A legjobb és legrosszabb pontja az az hogy nagyon őszinte.
-2006-ban Lee Hyun Junggal énekelte a Banolim (반올림3) dráma Gray Skycímű OST-ját.
-Régebben azt mondta, hogy nem szereti az IPhonet. Azóta már van neki.
-Utálja ha a közeli barátai használják a család nevét is.
-Szereti ha egy nő jó a konyhában, és ha szép, kedves és nem hazudik.
-Jól rajzol.
-Kedvenc színe a piros.
-Szereti a ‘Stussy’ ruha márkát.
-Azt mondja, hogy még nem tapasztalta meg az igazi szerelmet.
-Számára nagyon fontos a család.
-Kedvenc animéje a Naruto.
-Leginkább a nők szemét nézi meg először.
-Nagyon jó a memóriája.
-Jó a matematikában.
-Utálja a patkányokat.
-Szereti a nyugati lányok szexi testét.
 -Az első CD amit megvett egy Metallica CD volt.
-Azzal oldja a stresszt, ha vesz egy elektronikai cikket.
-Randizásképp szívesen sétálna egy parkban vagy menne színházba.
-Szereti a lazacos sushit.
-Elalvás előtt szeret zenét hallgatni.
-Szeret sokat enni.
-Van saját autója.
-Reméli, hogy fia születik majd.(Szeretné ha a Yang családnév folytatódna.)
-33 évesen szeretne házasodni.
-Végső álma az ha sikeres producer és férj lehetne.
-Nagyon bátor.
-Egy kapcsolatban szeret ő vezetni.
-Első csókját a középiskola első évében kapta.
-Kedvenc állata a tigris.
-Szereti a Curryt.
-Szereti ha együtt van az összes tag, mert mindig jókat nevetnek.
-Közel áll Kara Gyurihoz és B2ST Junhyunghoz.
-Büszke arra, hogy szoros a barátságuk a tagoknak.
-Szereti a lányoknál a fiús-szerű személyiséget.
-A többiek szerint Seungho a legjobb a japán nyelvben.
-Csikorgatja a fogait miközben alszik.
-Ha nagyon fáradt horkol.
-Thunder szerint súlyos sötét karikák vannak a szeme alatt. 
-Ha az emberek 5 tagú férfi csoportokra gondolnak azt szeretné, hogy az MBLAQ jusson először eszükbe.
-Nem szokott visszaírni amikor rajongók Twitteren írnak neki.
-Két kézzel is tudja használni az evő pálcikát.
-2009. decemberében eltört a bordája a Makbanshi nevű show bírkózós játékában.
-Az egyetemen egy tornász lánnyal randizott.
-Gyerek korában az apja megtiltotta neki, hogy segítsen az anyukájának a konyhában, mivel a konyha csakis a nőké.
-Szereti a napszemüvegeket és az órákat.





G.O


Teljes név: Jung Byung Hee
Pozíció:
Fő énekes
Születési idő:
1987. november 6
Születési hely:
Changwon, Dél-Korea
Vércsoport:
A
Magasság:
177 cm
Vallás:
-
Súly: 65 kg
Oktatás:
International Digital University Leisure Sport 
Testvérek: Egy nővér, Jung Hye Yoon

Twitter


A nevem G.O. Az igazi nevem Jung Byung Hee. Egy idős vagyok Seunghoval. Én igazából szóló énekes szerettem volna lenni. Saját magam szerettem volna ragyogni úgy, mint Rain vagy Justin Timberlake. De most elég menők vagyunk ahogy öten együtt vagyunk. Mondhatnám úgy is, hogy egyfajta új álmok az MBLAQ tagjai. 

Mielőtt csatlakoztam a céghez sok meghallgatáson vettem részt. Aztán meghallottam, hogy létre szeretnének hozni egy új fiúbandát és Rain kezei alá kerültünk 5-en. Azt tanultuk, hogy hogyan pótoljuk ki egymás hiányosságait.

Én személy szerint boldog vagyok, mert énekelhetem a “G.O.O.D Luv”-ot. Az “Oh Yeah”-ben szándékosan durva volt a hangom, de itt jobb és tisztább volt.

Nehéz idő volt amikor az aranyos arcomra bajuszt kellett növesztenem. Le akartam borotválni, de Rain azt mondta, hogy menjek így az album fotózásra és próbáljam elviselni. Én őszintén bíztam az ízlésében.

Rain bemutatta az "Oh Yeah" koreográfiáját. Bár ne tette volna... Úgy éreztem, hogy még nagyobb rajtunk a nyomás. Amikor a rajongók meglátják a videót és nekünk szinkronban kell táncolnunk... De ez jó motiváció is volt. Én is csodálkoztam amikor láttam a táncunkat. Rain irt a rajongóknak interneten, hogy milyen jó munkát végeztünk.

A legkedvesebb tag Mir. Ő mindig meghallgat minket és sohasem bosszús. Bár nem tudom mit mondhat a hátunk mögött. Azt hiszem zavar, hogy a legfiatalabb többek között olyan, mint mi. Hahahahahaha.

Valójában én vagyok a legpajkosabb a csapatban. És ki nem állhatom, ha kíváncsi vagyok valamire és nem mondják el. Sokszor tréfáltam meg a testvéremet amikor kicsik voltunk. Egyszer rákokat engedtem  szét a szobájában amit a tengerparton gyűjtöttem. Lehet, hogy úgy tűnök néha átlépem a határokat, de sokat segít az, ha megismerik az igazi énemet.
 asiae interview

G.O-ról:


-Szerinte a "Mona Lisa" koreográfiája szenvedélyes és férfias.
-Szereti az intelligens lányokat és azokat akik szexin tudnak nézni.
-"Rain azt mondta, hogy ő támogatja ha randizunk. De nem tudom milyen arcot vágna, ha ezzel kerülnénk a hírekbe."
-Kiszeretné próbálni hogy milyen lehetne a "Jézus Krisztus Szupersztár" egyik szereplőjének lenni.
-Először szerelmes a középiskola 2. évében volt.
-Egyszer középiskolában 2 lány oda ment hozzá és megkérdezték tőle, hogy melyikük tetszik jobban. Rámutatott az egyikre mire a másik sírni kezdett.
-Ha randizni megy mindent meg tesz ami tőle kitelik.
-Sok ajándékot szokott adni a lányoknak, ha randizik velük.
-Nem marad meg benne az amit első látásra egy emberről gondol. Ha később jól kijönnek, nem érdekli az hogy mi volt az első benyomása. 
-Ha érzi, hogy szakítani szeretnének vele nem várja meg, hanem előbb ő szakít.
-Szereti ha egy lányon olyan fehér póló van ami kiemeli az alakját.
-Olyan apuka szeretne lenni aki sok nyaralásra tudja elvinni a családját.
-G.O szerelmi vallomása:  "Szeretnék az életed része lenni! Nem tudom elképzelni a napjaimat nélküled. Azokon a napokon amikor nem vagyunk eleget együtt küldök üzenetet és felhívlak telefonon. Még ha nem is lehetünk együtt ne felejts el engem."
-Szeret főzni.
-Seungho szerint ő a legaktívabb tag. Korán kel és dolgos.
-Ha a barátnője rosszul érezné magát ezzel vigasztalná:"Mindent megveszek neked amit csak akarsz."
-Nagyon szenvedélyes, ha szerelmes. A munka időn kívül minden pillanatot a barátnőjével szeretné tölteni.
-Szerinte a romantika megy neki a legjobban.
-Szereti a szemöldökét.
-Kedvenc étele a marhahús.
-A vékony, nőies, hosszú hajú lányokat szereti.
-Úgy érzi, hogy ő a tagok vitaminja.
-A szülei elismerték a tehetségét és támogatták őt.
-Szereti, hogy sok ember szereti őket.
-Szerinte nagyon jól állnak neki a sapkák.
-Ha kívánhatna azt kívánná, hogy minden ember boldog legyen. 
-Szeret moziba járni.
-A legboldogabb pillanata az az volt amikor bekerült a J.Tune-hoz.
-A legszomorúbb pillanata amikor egyedül közlekedett Szöulban.
-Közel áll hozzá Seulong (2AM).
-Szereti a Patbingsut.
-Szereti az alkalmi ruhákat.
-Leggyakrabban a szüleit hívja.
-Az MBLAQ élete legnagyobb ajándéka.
-Irigy Mir kitartására, Seungho zongora tehetségére és Joon testére.
-Szerinte Mir változott meg a debütálás óta.
-Kérésre azért növesztett bajuszt, hogy idol lehessen.
-Szerinte férfias csoport az MBLAQ.
-Közel 20 kapcsolata volt eddig.
-Szerinte nagy nyomás az, hogy Rain a mentoruk.
-Egy Rain mondat ami nagy hatással van rá: "Ha a legjobb vagy, nem lesz mit sajnálnod."
-Szeret filmeket nézni.
-Olyan szeretne lenni az MBLAQ-ben aki tud újat mutatni.
-Szerinte jó lenne, ha a távoli koncert helyszínekre odateleportálódni.
-2007-ben már volt egy albuma, de nem volt sikeres, csődbe ment és a vezérigazgatója börtönbe került csalással.
-Közép iskolában volt egy rock zenekara ezért élvezi a rock zenét.
-Nagyon boldog volt hogy leborotválhatta a bajszát.
-Az MBLAQ előtt a 'Tykeys' nevű trióban volt.
-Amikor kicsi volt bepisilt a nővére szobájába.
-Ha fürdik egy óráig is képes a vízben maradni.
-Szeret külföldiekkel barátkozni, azért hogy javítsa az angol tudását.
-Egyik kedvenc helye Hong Kong.
-Már a banda neve is hatással van a kedvenc színére, de valójában mindig is szerette a fekete színt. Ezen kívül még a fehéret és a kéket.
-Szerinte az öltöny a legférfiasabb viselet.





Lee Joon



Teljes név: Lee Chang Sun
Pozíció:
Énekes, fő táncos
Születési idő:
1988. február 7
Születési hely:
Szöul, Dél-Korea
Vércsoport:
A
Magasság:
180 cm
Vallás:
Keresztény
Súly: 65 kg
Oktatás: 
Seoul Arts High School, Korea National University of Arts, Kyunghee Egyetem (Információs-Kommunikációs Technológia)
Testvérek: 1 nővér

A nevem Lee Joon. Az igazi nevem Lee Chang Sun. A szülinapom év elején van így barátja vagyok (egy korosztály) Seunghonak és G.O-nak.  

Gyakorolni egész éjjel mindennap nehéz
, de nem baj, mert már megszoktam. Mindenki ment már át nehéz időkön az életben. Alszom a fodrásznál és felébredek, hogy elkészíthessék a sminkem. Hahahaha.

Én természetes vékony vagyok, így nem volt az sem baj, hogy a "Ninja Assassin" forgatása alatt zsíros ételeket ettem. Tehát, amikor Rainnel étterembe mentem rendelt nekem egy csomó ételt és mondta, hogy egyem az egyiket a másik után. Nézte ahogyan eszem, miközben ő csak mogyorót evett. Sokszor éreztem azt hogy tele vagyok, az rettenetes, de nem álltam meg amíg be nem fejeztem mindet.

A testedzés a film forgatására nagyon fárasztó volt. Csalódott vagyok, hogy a testem nem néz ki elég jól a filmrészekben, Edzés közben sírtam is annyira nehéz volt. Debütálás óta annyira elfoglalt vagyok, hogy nem tudtam még színházba se menni, hogy megnézzek egy előadást.

A színészet az életem. Ezt szeretném folytatni, anélkül, hogy bármilyen szünetet tartanék (a zenei életben). Forgatókönyveket szeretnék nézni. Igazából már egy kicsit büszke vagyok, mert a színészi debütálásom olyan volt, mint ha egy hollywoodi filmben lettem volna.
Én tánc szakos voltam a Korea National University of Arts-on. Eredetileg dráma szakos akartam volna lenni, de azt hallottam hogyha nem kaptam előtte akadémiai képzést az nem jó, így kerestem másik szakot. Akkor jelentkeztem tánc szakra amikor láttam egy videót a táncos-színész Lee Yong Woo-ról amin tánc versenyt nyert. Én mindig azt hittem, hogy a táncos fiúk harisnyát hordanak és nőiesek, de ő nagyon karizmatikus volt  és bő ruhát hordott. Én is ilyen ruhát vettem fel táncoláshoz.

Igazából nagyon rövid karjaim vannak. Rövidebb, mint a női kar. Fontos a tánchoz a hosszú kar ezért izmokkal teszem hosszabbá, bár azt hiszem nem mindig látszik. És mindig azt mondják, hogy  javítsak a táncomon amikor a csapat koreográfiáját táncolom mert túlságosan művészien táncolok. Mindig megfeszülök amikor táncolok.

A hangom még mindig rossz állapotban van a sertésinfluenza miatt. Folyton köhögök amikor beszélnék vagy énekelnék. A
"G.O.O.D Luv" éneklése közben mindig aranyosan kell mosolyognunk, annyira hogy fájnak az arcizmaim. Seunghonak nehéz megtartania a mosolygást mert ő valójában visszafogott és csendes. Az emberek gyakran mondják, hogy ügyetlen vagyok, de nem vagyok az. Én határozottan nem az a fajta vagyok. Ó van valami a számnál? Sütiket ettem korábban, haha.
 asiae interview


Lee Joon-ról:



-Többször hoztták már össze HyunA-val.
-Szereti a tiszta szívű lányokat és azokat akik törődnek vele.
-Számára a legmotiválóbb Rain mondat: "Próbálj sokat és csinálj olyat amit ellőtted még senki!"
-Lee Joon szerelmi vallomása: "Nagyon szeretlek!"
-Ha a barátnője rosszul érezné magát ezzel vigasztalná: "Biztos jóra fog fordulni." "Én támogatlak téged." "Minden rendben lesz." 
-Szereti az aegyos lányokat és azokat akik legalább annyira keményen dolgoznak, mint ő.
-Mindenképp megvédi azt akit szeret.
-Szereti a mosolygós arcát, mert azt mondják neki, hogy aranyos.
-Szeret balettezni.
-Kedvenc étele a Sukiyaki.
-Szereti azokat a lányokat akik nem hazudnak.
-Mivel képzett táncos a szülei meglepődtek azon hogy nem táncos hanem énekes szeretne lenni.
-Szerinte az a különbség a debütálásuk óta, hogy felismerik. 
-Szereti a ruhákat és a kiegészítőket.
-Ha kívánhatna azt kívánná, hogy bárcsak mindig 100%-osan tudna színpadra lépni.
-Ha lenne egy teljes szabad napja végig aludná.
-Szereti a Shinhwat.
-Akkor érzi magát a legjobban ha a munkára összpontosíthat.
-Közel áll hozzá Jonghyun (SHINee). 
-Felkelés után vizet iszik.
-Szeretne hegyi túrára menni.
-Nem szereti, hogy szélesek a szemei.
-Szereti az egyszerű, kényelmes ruhákat. 
-Ha látná az ideális női rajongóját megszólítaná.
-A kedvenc beceneve amit a rajongóitól kapott az a Jjit-Joon.
-G.O ének tudását szeretné a magáénak tudni.
-Egy lánynak szerinte Thunder lenne jó. Szerinte aranyos és ártatlan.
-Ha nagyon fáradt horkol.
-Alvás közben mormolni szokott.
-Szeret egyedül lenni és fél új barátokat szerezni.
-Amikor Raint nézi munka közben mindig elcsodálkozik azon, hogy mennyire ügyes.
-Nagyon boldog amikor a repülőtéren rajongók várják őt.
-Thunder szerint az a lány illik hozzá aki jól tud alkalmazkodni.
-Visszamenne a Ninja Assassin forgatására, hogy sokkal jobbat tudjon alakítani.
-Ha valaki valamelyik problémáját megoldhatná akkor az időbeosztása megváltoztatását kérné.
-Anyukáját érdekli a belsőépítészet.
-13 éves korában Lee Hyorival szeretett volna randizni.
-Általában aki neki tetszik annak ő nem tetszik.
-Azt mondta, hogy van egy pár rajongójuk akik tényleg rajongók viszont állandóan kritizálják és sértegetik őket.
-Utálja a koszt, a debütálás előtt mindig mindent rendben tartott.
-Szeret Mirrel együtt szórakozni.
-Az első csókja egy idősebb lánnyal történt aki egy épület tetejére vitte őt.
-Szerinte Rainnek van a legjobb teste a szórakoztató iparban.
-Az MBLAQ tagjai közül ő zuhanyzik le a leggyorsabban.
-Jóban van ZE:A Kwanghee-vel.
-Kedvenc színésze Alfredo Pacino.
-Kedvenc énekese Beyonce.
-Utálta a matematikát.
-Kedvenc tantárgya a zenetörténet volt.
-Anyukája az mondta, hogy régen sokszor lusta volt fürdeni és fogat mosni ezért állandóan ellenőrizte.
-Alvászavarban szenved ami a fizikai stresszel karöltve bipoláris zavarokat okoz neki.
-2011 februárjában diagnosztizáltak nála egy krónikus betegséget amit cochlea-nak hívnak. Ez belső füli probléma ami hatással van az egyensúlyára.
-Azt mondta, hogy azért nincs Twittere mert nem passzol a személyiségéhez és nem tudja kezelni a rajongókat.
-El szeretne jutni Egyiptomba. A saját szemével szeretné látni a 6000 éves műemlékeket. Ezen kívül még vonzza Peru, India és Szingapúr látványosságai.
-Kedvenc színe a bézs, fekete és a fehér.
-Az étel színe nagy szerepet játszik abban nála, hogy meg akarja-e enni vagy sem.
-Szereti ha a pólója kiemeli a testét. 
-Szereti Ha Jung Woo és Lee Byung Hun színészi képességét.



Thunder (Cheondung)


Teljes név: Park Sang Hyun
Pozíció:
Rapper, táncos, énekes
Születési idő:
1990. oktober 7
Születési hely:
Busan, Dél-Korea
Vércsoport:
A
Magasság: 181 cm
Vallás:
Kersztény
Súly: 65 kg
Oktatás:
PPCHA
Testvérek: Nővére Sandara (2NE1)

Twitter


A nevem Cheondung. Az igazi nevem Park Sang Hyun. Az emberek folyamatosan azt hiszik, hogy én vagyok a csapat legfiatalabbik tagja.

2 éve jöttem vissza Koreába.(Jól beszéltem a koreait mert otthon mindenki azt beszéli. Soha nem tanultam koreaiul írni, de enélkül is tudok írni és olvasni. Egyik nap arra jöttem rá, hogy elég egy misztikus nyelv.)

A legnehezebb dolog amiben Koreához igazodni kellett az az idő. Itt hideg is van! A Fülöp-szigeteken egész évben meleg van, de Koreában nem kell bekapcsolni a légkondícionálót, mert elviselhető a meleg. De nehéz elviselnem a hideget. De mégis szeretem a havat. Mindig is arról álmodozom, hogy fehér karácsony lesz, így remélem lesz akkor hó ebben az évben és elmegyünk steakezni a családommal.

Én nagyon szeretem a húst. Mindenki nagyon szereti a (húsos) koreai ételeket, de nem kapunk túl gyakran. Egy nap, hamár mindannyian sikeresek leszünk, mind csoportban mind egyénileg, akkor minden nap húst fogok enni. Kínos számomra, hogy nem tudom hogyan kell húst sütni. Igazából nem tudom, hogy hogy süssem így a ramen főzéséhez sem tudom, hogy mennyi vizet öntsek. Nemrég megtanultam, hogy hogyan főzzek tésztát.

Általában csendes fiú vagyok, de sokkal beszédesebb lettem miután tagja lettem az MBLAQ-nek. Szeretem azt ha csak ülök és nem beszélek. Békés érzésem támad, amikor csendben ülök amíg mások beszélnek. A nővérem Sandara megdícsért, hogy fiatal korom ellenére milyen jól nézek ki és hogy milyen magas vagyok

Én találkoztam az idősebb fiúbandával a 2PM-el. Nickhun személyesen annyira jól nézett ki. Volt egy nő egyszer a repülőn aki rám köszönt, mert azt hitte Nickhun vagyok. Ebben a pillanatban nagyon boldog voltam. Aztán ránézett Mirre és azt hitte, hogy Lee Hong Ki. A nő elég komolynak tűnt mi meg nem tudtuk elmondani neki, hogy mi csak az MBLAQ tagjai vagyunk így csak mosolyogtunk.

A hajam változása az új dalunkhoz az én ötletem volt. Azt akartam, hogy olyan hangulatú legyen, mint Justin Timberlake N’Sync napjaiban. A hajam most egy kicsit más mert megnőtt, de Rain mondta hogy ne vágjuk le, így hagytam. Az arcpír nem az én ötletem volt. Személy szerint szeretem a ruhákat az "Oh Yeah"-ben.  A kinézetem közelít a szexihez, de ha jobban megnézem az én ruháim vannak a legkevésbé szétszaggatva.
 asiae interview


Thunder-ről:


-A Fülöp-szigeteken nőtt fel.
-Testvére által, -aki már a 2NE1 debütálása előtt is nagy hírnévnek örvendett- tűnt fel először a koreai TV-kben. (My Name is Sandara Park)
-Éppen, hogy befejezte a középiskolát és szinte egyből gyakornoknak állt.
-Szereti az aranyos lányokat, mint például Wonder Girls Sohee-t. 
-Nem próbál vicces lenni mert úgy gondolja, hogy nincs benne komikus ösztön.
-Szerinte Mir a való életben a poénjaival Jim Carreyt is megelőzné.
-Beszéli a koreai, angol és tagalog nyelvet.
-Rúgdosódik álmában.
- Ha a barátnője rosszul érezné magát nagyon közel ülne mellé és csendben megvárná amíg maga mondja el a problémáit a lány. Szeretné ha a lány bizalmas lenne felé és magától elmondaná a gondját.
-Ha szerelmes akkor a szerelme körül forog minden számára.
-Szeret dalokat írni.
-Szereti az arccsontját.
-Kedvenc étele a csirkeszárny.
-A magassága miatt már modell is volt.
-Szülei bátorították arra, hogy énekes legyen annak ellenére is, hogy tudták hogy nehéz munka.
-Szerinte az idollá válás óta a napja extrán átlagosak. 
-Szerinte az egyetlen változás az életében az, hogy felismerik és jól kell emiatt viselkednie.
-Szerinte az a legjobb az idol életben, hogy nagyon sok támogatást kap és több esélyt.
-Szerinte a kamerák előtt beszédessé és őrültté válik és néha pedig félénkké és zavarttá.
-Fontos neki, hogy jól nézzen ki.
-Ha kívánhatna azt kívánná, hogy ne legyen híres.
-Mir szerint lusta.
-Nyögni szokott amikor alszik.
-A legszomorúbb pillanat az életében amikor nem felelt meg a meghallgatáson.
-Akkor érzi a legjobban magát ha azt csinálhat amit szeretne.
-Sokszor használja a "nagyon" és "igazán" szavakat.
-Idegesíti az a szokása, hogy össze teszi a kezeit.
-Szereti a Patbingsut.
-Anyukáját hívja a legtöbbet.
-A rajongói között már sok szép lányt látott.
-Kedvenc beceneve amit a rajongóktól kapott az a Ssunder.
-Ha lány lenne akkor egy csinos táncos lenne.
-Szerinte azért lusták Joonnal mert közel állnak egymáshoz.
-Irigy Mir élénkségére, Joon Karizmájára, G.O hangjára és Seungho sokoldalúságára.
-Szerinte debütálás óta az arckifejezései természetesebbé váltak.
-Olyan megjegyzéseket kapott, hogy magára erőlteti a humort és emiatt fél megjelenni a reality és beszélgetős showkban.
-Az első album promóciózásánál egyszer összepakolt, hogy haza menjen a szüleihez. Az állomásnál fordult vissza, mert félt hogy lemarad a gyakorlásról.
-Inkább CL-lel dolgozna szívesebben, mint a testvérével Sandaraval.
-Rain miatt akart énekessé válni, és olyan sikereket szeretne elérni, mint ő.
-Érdekli a divat.
-Egyszer azt mondta egy talk showban, hogy azért hord sapkát mert lusta hajat mosni.
-Szeret kényelmesen öltözködni.
-Szereti az "Idolok akiket Rain karolt fel" kifejezést.
-Szerinte nagyon ügyetlen a nőkkel való ismerkedésben.
-Ő az a típus aki ha valamit szeretne azt bármi áron megteszi.
-Mir szerint neki olyan lány kell aki jól vezeti.
-Egyszer megkérdezték tőle, hogy ha G.O bajsza az ővé lenne akkor hogyan búcsúzna el tőle a borotválkozás előtt: "Azt mondtad, hogy miattad van különleges karakterem, és veled sétáljak körbe mindenhol énekelve, bajusz, bajusz. És most elhagysz?- Miközben ömlenének a könnyeim."
-Szerinte álmok nélkül egy senki lenne.
-Szeretné ha a karizma szóról MBLAQ Thunder jutna az emberek eszébe.
-Ő a legártatlanabb tag.
-Egyszer az egyik barátja elmondta Thunder érzéseit a Thunder által kiszemelt lánynak és a lány ezek után kerülte őt. Ezért érzi mindig úgy, hogyha bevallaná valakinek hogy szereti akkor elmenne tőle.
-Saját tapasztalataiból ír dalszöveget.
-Hajlamos a hízásra.
-Nem szereti, ha aranyosnak hívják. Azt szeretné, hogy karizmatikusnak hívják.
-Szereti a Pussycat Dollst.
-Egyik kedvenc országa Szingapúr. 
-Kedvenc színe a fekete, fehér és a kék.
-Tud beszélni még japánul és kínaiul(mandarin).






Mir


Teljes név: Bang Cheol Yong
Pozíció:
Fő rapper, maknae
Születési idő:
1991. március 10
Születési hely:
Jangseong, Dél-Korea
Vércsoport:
A
Magasság:
178 cm
Vallás: Katolikus
Súly: 63 kg
Oktatás:
Kyunghee Egyetem (Információs-Kommunikációs Technológia)
Testvérek: 2 nővér, Go Eun Ah (Bang Hyo Jin) és Bang Hyo Sun

Twitter


A nevem Mir. Az igazi nevem Bang Cheol Yong. Hahaha. Rain minket a saját nevünkön szólít. Byung Hee és Cheol Yong. Jobban szeretem mert sokkal barátságosabban hangzik. Egy évvel korábban mentem iskolába, mint a velem egy idősek.

A sógorom vezérigazgatója a cégnek. De én ezt nem tudtam az elején. Én már akkor gondoltam, hogy üzletember amikor egy nap odajött hozzám és megkérdezte, hogy tudom-e hogy ki az a Rain. Őt ki ne szeretné? Ő Rain! Napokig beszélgettem vele, majd kaptam egy felkérést tőle, hogy legyek gyakornok. Gondoltam, hogy nehéz lesz, de azonnal gyakornok lettem. Megtisztelve éreztem magam.

Mindig csodálkoztam, hogy vajon milyen lehet vele (Rainnel) gyakorolni. Nehéz volt a gyakornokságom, mert amikor haza mentem a családom és a vezérigazgató is megfigyelték a havi értékelő lapomat és a szüleim szidták a vezérigazgatót. Régen a sógorom sokat volt velem és ebédet is vett, de vezérigazgatóvá vált és soha nem volt hozzám jó szava.

Az az álmom, hogy rapper legyek. Nagyon szeretem Tiger JK-t akivel találkoztam egy díjkiosztón. Büszke voltam és megtisztelve éreztem magamat, hogy találkozhattam vele. Azzal akinek ugyan az a munkája, mint nekem. Persze nem vagyunk azonos szinten. Mindig is szerettem MC Sniper mozgását és rappjét. Szeretem a rappereket és amikor találkoztam a Supreme Team-mel és Dokkival megkértem őket hogy tanítsanak engem majd egy nap.

Kapok egy csomó tanácsot a “G.O.O.D Luv” befejezéséhez. Múlt vasárnap G.O-nak volt ötlete. G.O felelős az összegzésért. Ő jól rámutat a mondanivalónk lényegére. És Lee Joon az aki a legkönnyebben jön izgalomba.

Elég vidékies voltam mielőtt debütáltam. Olyan középiskolába jártam ahol mezőgazdasági gép volt a játszótéren. Most hideg van, szóval vigyáznom kéne a fekete kecskére és karban kellene tartanom a mezőgazdasági gépeket. A farmon dolgozni néha nehezebb volt, mint táncot és éneket gyakorolni. Nehéz a paprika és az alma szedés. Néha rosszul érzem magam, mert tudom a mezőgazdasági ütemtervet. Ha arra gondolok, hogy apám mindent egyedül csinál. Segítenem kéne neki, mert betakarítani a növényeket nagyon nehéz egyedül csinálni.
asiae interview



Mir-ről:

 

-Szereti SNSD Taeyeont. Szerinte csillogó a nevetése és nagyon kedves.
-Mir szerelmi vallomása: "Mindent a legjobban fogok csinálni és csak téged szeretlek!" 
-Beszél álmában.
-A többiek szerint modernebbé vált a debütálás óta.
-Ő változik a legtöbbet ha kamera előtt van.
-Ragaszkodó típus. Olyan lány illik mellé akinek sok az energiája.
-Az a fajta fiú aki megjátsza a rossz fiút az előtt akit szeret.
-Szereti a mosolyát.
-Kedvenc étele a Takoyaki.
-Szereti azokat a lányokat akik olyanok mint a macskák. 
-Szereti az energikus lányokat.
-Szereti ha egy lány egyszerűen öltözködik.
-Az ex-barátnője 3 fiúval csalta meg.
-A szülei nagyon örültek amikor gyakornok lett, mert tudták, hogy kiskora óta ezt szeretné csinálni.
-Számára a legnehezebb az, hogy nincs magánélete.
-Ha kívánhatna azt kívánná, hogy sokat nyaralhasson.
-A legszomorúbb pillanat az életében az volt amikor a nagynénije meghalt.
-Akkor érzi a legjobban magát, ha a színpadon áll.
-Közel áll hozzá Jinwoon (2AM).
-Takaróba csavarodva vagy párnát ölelve alszik el.
-Felkelés után zuhanyzik.
-Idegesíti ha dadog.
-A családját hívja a legtöbbször.
-Ha meglátná az ideális női rajongóját feltétlenül érdeklődne utána.
-A legemlékezetesebb dolog amit egy rajongó mondott neki az az volt, hogy : "Házasodjunk össze Bang Mir!"
-Kapott már ajándékba női fehérneműket.
-Kedvenc beceneve amit rajongótól kapott az a Bangaji.
-Az MBLAQ a 2. családja.
-G.O hangját lopná el, mert szerinte mennyei hangja van.
-Szerinte pre-debüt korában kövér volt.
Az első díj megnyerése után érezte azt, hogy igazi előadókká váltak. 
-Rain miatt érzi azt, hogy keményen kell dolgozniuk.
-Egy Rain mondat ami nagy hatással van rá: "Ha most nem alszol, nem érheted el az álmaid."
-Szeret a többi taggal lenni, mert mindig sokat röhögnek.
-Szerinte az A-s vércsoportja miatt szorgalmas.
-Szerinte a szülővárosában Jangseong-ban nagyon tiszta a levegő és a víz.
-Mir rajong After School Nanaért.
-Ha fangirl lenne G.O-ért lenne oda és kérné, hogy mutassa meg neki a mellszőrzetét.
-Szerinte jó lenne, ha a mentális korát megtarthatná és a teste olyan lenne, mint egy 3 évesé. Akkor gond nélkül beléphet a női fürdőzőkbe és anélkül nézelődhet, hogy a nők tudnák az igazságot.
-Fél a tűktől.
-Meglepődött a "Y" koncepcióján.
-Sokan tévesztik össze Lee Hong Kival. Vannak akik azt mondják, hogy ő Hong Ki elveszett ikertestvére.
-A többiek szerint naív fiú.
-Apukája Bang Gi Soon, anyukája Han Seong Sook, 2 nővére Bang Hyo Sun, Bang Hyo Jin (Go Eun Ah).
-Nem csak a csapatban hanem otthon is maknae.
-Ideális típusa Taeyeon.
-Gondjai vannak az angol kiejtéssel. Már az is gond ha ki kell mondania az MBLAQ teljes jelentését valamint ráragadt az 'Engrish' kifejezése.
-A tagok szerint nagyon vicces.
-Egyszer Rainnek mondott egy esős viccet. Utána bocsánatot kért.
-Szeretne saját parfüm márkát.
-A való életben általában mindenki a saját nevén szólítja kivéve a rajongók.
-Olyan feleséget szeretne, mint amilyen az anyukája.
-Gyakornokként Szöul és a szülővárosa között ingázott.
-Szereti a  G.O.D-ot.
-Kedvenc színe a barna.
-A kedvenc tagja a BigBangből SeungRi.
-Kedvenc étele a csirke.
-Szerinte ijesztő Rain nyelve.
-Kedvenc animéji a One piece, Naruto, Bleach, Psyren.
-Nem szereti a sonkát.
-Szereti ha Rain a saját nevén szólítja.
-Kedvenc A+-ok által kreált párosítása a JooMir és MirryGO.
-Szereti az embereket hátulról megölelni.
-Ideges a női idol csoportok előtt.
-Nem kellett meghallgatásra mennie, mert a sógora a vezérigazgató így egyből felvették. 
-Szereti Franciaországot és Szingapúrt. 
-Kedvenc színei a fekete, fehér és a kék. 
-Első helyen vannak nála az órák, utána a ruhák. 
-Szerinte a póló farmerrel a legkényelmesebb viselet.
 
 



Diszkográfia



JUST BLAQ
TRACKLIST:
1. Oh Yeah
2. G.O.O.D Luv
3. My Dream




image PRICE: 700Php
MBLAQ - JUST BLAQ Tracklist:
1. Oh Yeah
2. G.O.O.D Luv
3. My Dream
- See more at: http://www.koreancravings.com/post/30016475496/mblaq-albums#sthash.E35VTioo.dpuf

Y
TRACKLIST:
1. 4 Ya 'Stereo - Intro (feat. Taewan a.k.a C-Luv)
2. Y
3. One Better Day
4. What U Want
5. Last Luv
6. Y (Inst.)
7. One Better Day (Inst.)






Cry
TRACKLIST:
1. Cry





BLAQ Style
TRACKLIST:
1. Sad Memories
2. Stay
3. Cry
4. Geudaeyeo (그대여)
5. Beorinda (버린다)
6. Nog (녹)
7. Tonight
8. Ireoji Anhasseumyeonhae (이러지 않았으면해)
9. You're my +
10. Rolling U
11. Oh Yeah (C-Luv & Blue Magic Remix)
12. Y (JR GROOVE Remix)
13. Tto Dareunsijag (Outro) (또 다른시작)





BLAQ Style 3D Edition 
TRACKLIST:
1. Sad Memories
2. Dasi (다시)
3. Doraol Su Eomneun (돌아올 수 없는)
4. You
5. Stay
6. Cry
7. Geudaeyeo (그대여)
8. Beorinda (버린다)
9. Nog (녹)
10. Tonight
11. Ireoji Anhasseumyeonhae (이러지 않았으면해)
12. You're my +
13. Rolling U
14. Oh Yeah (C-Luv & Blue Magic Remix)
15. Y (JR GROOVE Remix)
16. Tto Dareunsijag (Outro) (또 다른시작)





Your Luv
TRACKLIST:
1. Your Luv
2. Into the Light
3. Daijoubu (ダイジョウブ)
4. Your Luv -Less Vocal Mix-

























Mona Lisa

TRACKLIST:
1. Ojos Frios (Bandoneon por Goh Sang Ji.)
2. Mona Lisa (모나리자)
3. Moreugesseoyo (모르겠 어요)
4. Almyeonseo Geurae (알면서 그래)
5. ONE
6. Malhaji Malgeol .. (말하지 말걸 ..)

























Run Away
TRACKLIST:
1. Run Away (Lee Joon & Thunder)
2. Run Away (Inst.)
























Baby U!
TRACKLIST:

1. Baby U!
2. Again
3. Your Luv -Wasabii Remix-
4. Baby U! -TV MIX-























BLAQ Memories
TRACLIST:
1 Sad Memories INTRO
2 Oh yeah
3 G.O.O.D Luv
4 Y
5 Last Luv
6 Cry
7 Stay
8 돌아올수 없는
9 You
10 You’re my +
11 녹
12 MONA LISA
13 You’re my + -Japanese Ver.-


























White Forever
TRACKLIST:
1. White Forever

























Scribble
TRACKLIST:
1. Scribble

























100% Ver.
TRACKLIST:
1. Run
2. Jeonjaengiya (전쟁이야)
3. Nakseo (낙서)
4. Ajjilhan Geunyeo (아찔한 그녀)
5. Hello My EX


image























BLAQ % VER. SPECIAL ALBUM
TRACLIST
1. Blaq% [Theme/Feat. 이단옆차기]
2. 100%
3. 사랑이 온다
4. Run
5. 전쟁이야
6. 낙서
7. 아찔한 그녀
8. Hello My Ex

























Japanese Mona Lisa
TRACLIST
1. MONA LISA -Japanese Version-
2. Cry -Japanese Version-
3. MONA Lisa -Instrumental-
4. Cry -Instrumental-




image

image PRICE: 925Php
MBLAQ - BLAQ % VER. SPECIAL ALBUM
Tracklist:
1. Blaq% [Theme/Feat. 이단옆차기]
2. 100%
3. 사랑이 온다
4. Run
5. 전쟁이야
6. 낙서
7. 아찔한 그녀
8. Hello My Ex
- See more at: http://www.koreancravings.com/post/30016475496/mblaq-albums#sthash.z2vCrfZv.dpuf





 

















SEXY BEAT
TRACLIST
1. Celebration
2. Dress Up
3. R U OK?
4. Smoky Girl
5. Sexy Beat
6. 소녀 (Girl)


DVD
  • 2011 : Mona Lisa Style
  • 2012 : This is War Music Story
  • 2012 : MBLAQ 'Men in MBLAQ' First Concert DVD
  • 2013 : The BLAQ% Tour


Reality Show


Év Műsor
2009 Yo' Tokyo
2009 MBLAQ's Art Of Seduction
2009 Idol Army Season 5
2010 Celebrity Goes To School
2010 MBLAQ's Making The Artist
2010 Idol Cam
2011 MBLAQ's Sesame Player (Season 1)
2012 Hello Baby (Season5)
2012 Idol Manager

Dorámák

  • 2010: Housewife Kim Kwang Ja's Third Activity
  • 2011: Jungle Fish 2 
  • 2011: Welcome to the SHOW
  • 2011: Moon Night 90
  • 2011: Padam Padam... The Sound of His and Her Heartbeats
  • 2012: Strongest K-Pop Star Survival
  • 2012: Ghost
  • 2013: Iris 2
  • 2013: Nail Shop Paris

További televíziós szereplések

  • 2008: 그분이 오신다 (lit. Here He Comes) - Lee Joon
  • 2010: M!Countdown MC - Lee Joon
  • 2010: Shin PD 
  • 2010:  The M Wave
  • 2010: Star Golden Bell
  • 2010:  Raising Idols
  • 2010:  Idol Maknae Rebellion
  • 2010:  Mnet Scandal
  • 2010: Invincible Youth
  • 2010: Flower Bouquet
  • 2010: Heroes
  • 2010: Win Win
  • 2010-2012:  Star King
  • 2010-2012: Weekly Idol
  • 2011: Imagination Arcade
  • 2011: Show! Music Core- MC Lee Joon, G.O
  • 2011: Beatles Code
  • 2011: Strong Heart
  • 2011: 1 vs 100
  • 2011-2012: Gag Concert
  • 2011: 1000 Song Challenge 
  • 2011:  100 Points Out of 100 Points aka "Oh! My School"
  • 2012: Let's Go Dream Team! Season 2
  • 2012: Birth of a Family
  • 2012: Running Man
  • 2012: MyDol
  • 2012: M! Countdown MC- G.O
  • 2012:  Best Doctor Show
  • 2012:  Pit-a-Pat Shake!
  • 2012: History of the Salaryman
  • 2012: I Need a Fairy - Lee Joon
  • 2012: We Got Married season 4 with Oh Yeon Seo. - Lee Joon
  • 2013: SNL Korea
  • 2013: Immortal song 2
  • 2013:  Star King
  • 2013: Let's Go Dream Team! Season 2
  • 2013: Beatles Code season 2

Filmek

  • 2009: Ninja Assassin
  • 2011: Gnomeo & Juliet
  • 2011: Jungle Fish 2
  • 2013: Rough Play

Zene videó közreműködés


  • 2010: Kan Mi Youn: Going Crazy (Lee Joon)
  • 2011: K.Will: 가슴이 뛴다 (My Heart is Beating) (Lee Joon)
  • 2011: K.Will: 입이 떨어지지 않아서 (Can't Open Up My Lips) (Lee Joon)
  • 2011: HyunA: Bubble Pop! (Lee Joon)
  • 2011: C-Real: Nonono (Thunder)
  • 2012: Ailee: I'll Show You (G.O)

 

OST

  • The Fugitive: Plan B "Running & Running
  •  The Fugitive: 뱅뱅뱅 (Bang Bang Bang)
  • Scent of a Woman: You & I
  • Beelzebub :Baby U!
  • Lie To Me: I Belong To You
  • Kpop Best Survival:  알고있었어 (I Knew).
  • Phantom: We Were Both in Love
  • The King of Dramas: 천국이니까 (Winter Rain) 
  • IRIS 2: 바보같은 나 (I am like a fool)


Nagyobb koncertek

  • Mnet Ultimate Live Asia (MULA) (2010)
  • Kpop Heal The World in Singapore (2011)
  • Seoul-Osaka Music of Heart 2011 FIGHTING JAPAN (2011)
  • We Love Japan (2011)
  • Kpop Music Festival in Sydney (2011)
  • K-Friends 2011 Taipei Fireworks Concert (2011)
  • Billboard KPop Masters in Las Vegas (2011)
  • KPOP Big Four Seasons Concert in Tokyo (2011)
  • Korean Music Festival 10: Hollywood Bowl 2012 in Los Angeles (2012)
  • MBC Korean Music Wave in Google (2012)
  • Dream concert (2012)
  • MBC Korean Music Wave in Bangkok (2012)
  • K-Pop Nonstop Live 2012 In Sapporo (2012)
  • MBC Korean Music Wave in Kobe (2012)
  • MBC Korean Music Wave in Bangkok (2013)


Szóló koncertek

  • Men In MBLAQ (2011)
  • THE BLAQ% TOUR (2012)
  • KBS "Music Bank in Chile" (2012)


Eddig megjelent MV-k:

Oh Yeah

G.O.O.D Luv

Y 

Stay 

Cry 

Your Luv 

Mona Lisa 

G.O: Even in My Dream 

White Forever 

This is War 

Mona Lisa -Japanese ver.- 

Smoky Girl 

 



cr.:

MBLAQ biography&discoraphy&filmography credit:
Wikipedia
@asianmusicextreme
@starlovesunshine
MBLAQ members biography&fact credit:

@dkpopnews     @Last Fantasy
@blackfaith           @24/7kpop                        @fanpop            @tenasia
@herobo                       @blingbling-jh            @kieghlynn


Share this:

JOIN CONVERSATION

4 Hozzászólás:

  1. Szerintem nagyon jó lett ez a bejedzés! ^^ És melyik banda lesz a következő? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!^^
      Nem rég volt szavazás, és a következő banda az EXO K és EXO M lesz.:33

      Törlés
  2. Szia. Azt nem tudod véletlenül, hogy a DVD-ket esetleg honnan lehetne leszedni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Sajnos nem tudom, de a YouTubeon néha fent szoktak lenni a DVD-k egy-egy részei.Hátha sikerrel jársz, és megtalálod, vagy maximum még megtudod venni őket.:3

      Törlés