Kpop maraton 5:)

B2ST

A következő bemutató a népszerű 6 tagú fiú bandával, a BEAST-tel foglalkozik.^^
A B2ST egy dél-koreai 6 tagú fiú banda
akiket a CUBE Entertainment vett szárnyai alá.
Az eredeti nevük B2ST (Boys to search the top- A csúcsra pályázó fiúk) 
amit nem sokkal a hivatalos debütálásuk előtt átírtak BEAST-re (Boys of east standing tall- 
 Büszke keleti fiúk).
 A B2ST nevet promóciós okok miatt hagyták fenn.  
A tagok kiválasztásáról ,az együttes létrehozásáról, és a CUBE gyakornokainak életéről 
dokumentumfilm készült amit az MTV BEAST címmel sugárzott.
Némelyik tagot az emberek nagy része ismerte már.


DuJun próbálkozott már korábban bekerülni a "One Day" nevű együttesbe, de nem sikerült 
neki.    
HyunSeung So-1 néven lehet még ismerős, mivel ő próbált bekerülni a híres BigBang együttesbe 
 de a BigBang dokumentum filmjének  9. epizódjáig jutott, így ő esett ki a bandából legutoljára. 
 JunHyung alias Poppin' Dragon, aki már a BEAST debütálás előtt is egy "XING" nevű bandában  tevékenykedett.
GiKwang aki szólóénekes szeretett volna lenni először, A.J nevet viselte, de ezzel a név 
 választással problémák voltak, mert ilyen nevű előadó már volt.
 YoSeob korántsem volt ismert, ő róla annyit lehet tudni, hogy debütálás előtt GiKwanggal jártak 
egy középiskolába és mivel itt jó barátok lettek, GiKwang felkérte, hogy legyen a háttértáncosa.
 DongWoon már nagyon rég óta JYP gyakornok volt. de ott csak ismeretséget szerzett magának.

Kiadták első mini albumukat és az egész ország előtt 2009-ben léptek fel először a KBS Music 
Bank című zenei műsorban, ahol a "Bad Girl" című dalukkal debütáltak.
 Olyannyira sikeresnek számítottak, hogy 2 hónapra rá, decemberben megkapták első díjukat, a  
legjobb újoncnak járó díjat.

Ahogy beköszöntött az új év, 2010 elején egy új albummal lepték meg a rajongókat.
 Ez az album a "Shock of the New Era", amely a fiúk egy teljesen másik oldalát is megmutatta. A 
vezető dal ezen a "Shock" volt ami a rajongók körében nagyon nagyot aratott.
 20.000 példányban kelt el az első hónapban Dél-Koreában.
Majd bejelentették, hogy a 4Minute-tal nemzetközi promócióba kezdenek, ezáltal a B2ST még 
ismertebbé vált.
 
2010, áprilisában újra képernyőre kerültek, ugyan csak az MTV sugárzásával, a B2ST 
 Almighty-ben majd később az Idol Maid-ben. 
Ezeken kívül előálltak több videó klippel és albummal, zenei csatornák legjobb helyeit vívták ki 
maguknak, meglepően sok díjat zsebeltek be különböző díjátadókon és olyan helyszíneken váltak 
ismertté mint például Taiwan, Taiföld, Malajzia, Szingapúr, Fülöp-szigetek, Kína és Japán.
 2010 egyik legütősebb dala a "SOOM(Breath)" volt amely a "Mastermind" 3. mini albumukon 
található meg. A koreográfiája hatalmasat aratott.
Ezek után megkapták az azoknak járó díjat akivel a legtöbbet foglalkoztak az emberek az idők 
 folyamán.
A "Lights go on again" 4. mini albumuk rendkívül gyorsan bejutott a top 5-ös listába és a vezető 
dal a "Beautiful", melyhez folytatást is készítettek hatalmas sikernek örvendett.
  A sok díj és elismerés után 2010. december 12-én megtartották első saját nagy koncertjüket.
A koncert után, december vége felé, a tagok elkezdtek duetteket énekelni egymással.

Bár Japánban már ismerték őket, mert léptek fel különböző helyeken, de a hivatalos 
debütálásukra ott 2011-ben került sor.
 Első japán verziós daluk a "Shock" volt és kiadtak egy japán mini albumot is. A japán 
rajongóktól pozitív visszajelzés érkezett.
  Ezek után több japán single-t is kiadtak, hogy így népszerűsítsék magukat Japánban.
 Ugyan ebben az évben megjelentették első nagy albumukat, ami a "Fiction and Fact" nevet 
viseli, majd pár napon belül kiadták a hozzá tartozó "Fiction" klippet is.

 2012-ben nemzetközi "Beautiful" turnéra indultak. A turné után új albumba kezdtek aminek a 
 neve "Midnight Sun" lett.
Ezután kiadták a "Midnight" klipjét amit nagyon sok díjra jelölték.
 De az igazi nagy sikert a "Beautiful Night" nyerte el.
Szerintem mindenki egyetért velem, ha azt mondom 2012 legjobb BEAST dala a "Beautiful  
Night".
 Ugyan úgy mint a többi munkájuknál, nagyon sok díjat zsebeltek be.
Debütálásuk ideje: 2009.10.16
Koreai nevük비스트
Rajongók hivatalos neve: B2UTY 
Hivatalos szín: Sötétszürke
Nevük utal a szépség és a szörnyeteg című mesére.
 



DooJoon두준


 
Születési név: Yoon Doo Joon 윤두준
Születési dátum: 1989. július 4
Születési hely:
Szöul, Dél-Korea
Magasság : 180 cm
Súly:
67 kg
Vércsoport : A
Pozíció :
vezető, rapper, énekes

Készségek: Ének, rap, tánc, színészet, foci
Testvérei: Egy idősebb nővér, Yoon Doo Ri
Oktatás: Kyung Hee Cyber Egyetem, Dongshin Egyetem
Rajongói: DJs / Yoonique
Twitter 

Zene videók:
- G.Na-I'll Back Off So You Can Live ft. Doojoon + Junhyung
- AJ- Wipe the Tears Feat DooJoon & JunHyung (Saját véleményem szerint ez a szám nagyon jóra sikerült^^ Érdemes meghallgatni)
 

Díjak:  
- 2010 : MBC Entertainment Awards: Zöldfülű vígjátékos díj

Filmográfia: 
- 2008 : Mnet Hot Blooded Men
- 2009 : MTV B2ST
- 2010 : MTV Beast Almighty
- 2010 : SHIN PD Variety Show
- 2010 : MBC Idol Maid
- 2010 : MBC Danbi
- 2010 : MBC More Charming By The Day
- 2010 : All My Love
- 2011 : Exciting Cube TV
                                       - 2011 : MBC A Thousand Kisses 
                                       - 2012 : Win Win  
                                       - 2012 : Running Man
                                       - 2012 :  Invincible Youth 2 
                                       - 2012 :  Marrying the Mafia 5: Return of the Family
                                       -2013 : IRIS II
 ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Doo Joon a BEAST vezetője. Először JYP Entertainment gyakornoka volt. Szerepelt az Mnet dokumentumfilmjében Yeolhyeolnama (koreai: 열혈남아 , Hot Blooded Men). Itt be szeretett volna kerülni a "One Day"-be ami a 2AM és 2PM-ből áll. Ez a próbálkozása nem sikerült, mert kiesett a film során. Őt ekkor áthelyezték a JYP Entertainmentből, a Cube Entertainmentbe. Debütálása előtt felajánlottak neki egy film szerepet, de elutasította mert koncentrálni akart a zenei karrierjére.  
DooJoon már szerepelt az akkoriban AJ néven ismert GiKwang zenei videójában (koreai: 눈물을 닦고 , Wipe a Tears).
DooJoon arcát adta egy farmermárkának  Shin Saekyunggal együtt.
MBC Radio FM4U 91.9 Mhz Chin Chin Radiónál, IU szólóénekessel együtt két hétre ideiglenes DJsként választották. 
DooJoon, Junhyunggal együtt részt vett G.Na debütáló klipjében.
Sok drámában lehet vele találkozni, az egyik az IRIS II. ami a magyarok nagy büszkesége, mert nálunk forgatták. Doojoon jó emlékekkel tért haza és meglepődött amikor megtudta mennyi B2UTY van Magyarországon.
Sokat dolgozik és reméli, hogy producer válhat belőle.


Tények:

- Fél a magasságtól.
- Ha kudarc éri nem adja fel.
- Fontos neki, hogy a bandában mindenki nyugodt legyen és jó modorú.
- Mindig szétdobálja a ruháit.

- Nagyon atletikus.
- Csak zenével tud elaludni, ettől a szokásától szeretne megszabadulni.

- A tagok közül ő van a legtöbbet online. 
- Általában ő oldja meg a banda problémáit.

- Úgy véli a legtöbb tapasztalatot a JYP Ent.-nél kapta.
- Nagyon nehéz lazítania.
- Elérte, hogy a tagok örülni tudjanak bármilyen jelentéktelen dolognak is.
- Szeret R&B-t hallgatni.
- Ő a banda apukája.

- Egy magazin megválasztotta a legjobb férfi testként.
- IPhone-ja van.
- Nagyon szép a kézírása, amíg iskolába járt sok versenyt is nyert vele.
- Amikor átköltöztek egy jobb koliba, DooJoon izgatottan hívta fel az anyukáját, hogy akkora a nappali, hogy tud benne focizni.
- Ő a legérzékenyebb és ő fakad a legelőbb sírva.
- Először futball játékos volt, de amikor látta a BigBang dokumentum filmét akkor kezdett el a zenével foglalkozni.
- A szülei nem akarták, hogy abbahagyja a sportot, de sokat könyörgött nekik és megengedték neki.

- Jó a főzésben.
- A tagok szerint ő a legállatibb a bandában.
- Egyszer titokban Afrikába utazott, még a tagok sem tudtak róla, így mindenki azt hitte, hogy kilépett a bandából.
- Kedvenc színe a kék.
- Szeret origamizni.
- Nagyon lágy szívű.
- Nem szereti a "rossz" lányokat.
- A tagok szerint ő az "óvatos vezető".

- GiKwang szerint Japánban ő a legnépszerűbb.
- Egyszer házassági ajánlatott tett az ősszes B2TY-nak.
- HyoYeon a kedvenc SNSD tagja, mert nagyon kedves.
- Az ideális lány számára az aki tud focizni, szép, jó személyiségű és szereti a szüleit. Azokat a lányokat szereti akik az első perctől kezdve lenyűgözik.
- A kedvenc 4Minute tagja GaYoon.
- Ő a legokosabb és leglogikusabb tag.
- A hozzá közel álló emberek úgy szólítják, hogy DooJoonie.
-Az anyja nagyon sok tanáccsal látja el.

 
 



YoSeob요섭


 
Születési név: Yang Yo Seob 양요섭
Születési dátum: 1990. január 5
Születési hely: Szöul, Dél-Korea
Magasság: 170 cm
Súly: 56 kg
Vércsoport: B
Pozíció: Fő énekes
Készségek: Ének, tánc, beatbox, szöveg írás
Testvérek : Egy idősebb nővér, Yang Hae Yeon
Oktatás:  East Broadcasting Arts Egyetem (művészeti egyetem)
Rajongói: Yobeo's
Twitter

Filmzene megjelenések és Solo tevékenységek: 

-2010 : Happy Birthday (More Charming by the Day OST) 
-2010 : First Snow And First Kiss (with Dalmatian's Drama) 
-2011 : What I Want To Do Once I Have A Lover (with Gayoon 4Minute) 
-2011 : Cherish That Person (My Princess OST) 
-2011 : I Remember (with Bang Yong Gook)
-2011 : No (Poseidon OST)

-2011 : Dreaming (I'm a Flower, Too OST) (with Dong Woon & Jun Hyung)
-2012 : Caffeine (카페인) ft. Junhyung
-2013: Yoseob&Daniel: First Snow and First Kiss 
 

Filmográfia:  
- 2009 : MTV B2ST
- 2010 : MTV Beast Almighty
- 2010 : MBC Idol Maid 
- 2010 : SHIN PD Variety Show
- 2011 : KBS Oh! My School
-2011 :  Every Countdown
- 2011 : Musical Kwang Hwa Moon Love Song
- 2011 : KBS Immortal Song 2
- 2011 : Exciting Cube TV
- 2012 : Win Win
- 2012 : Invincible Youth 2
- 2012 :  Gag Concert
- 2012: Voice Kid's season 2
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ 

Yo Seob a BEAST fő énekese. A B2ST-ben frizurái kapták a legnagyobb figyelmet.
A rajongók szerint őt a legkönnyebb megjegyezni, különlegesen édes arca miatt.
Sokan azt gondolják, hogy ő a maknae, ézért a banda 2. maknaejévé vált.
Nagyon gondoskodó, szívén viseli a bandatagok ügyeit. 
Yo Seob korábbi JYP Entertainment gyakornok volt, majd átrakták az M-Boat Entertainmenthez és végül a Cube Entertainmentbe. Az ő művészneve majdnem Joseph lett.
Először táncosként vált ismertté, de hamar rájöttek, hogy nagy tehetséget hordoz magában.
GiKwanggal a gimnáziumi évek alatt nagyon jóba lettek, így AJ háttértáncosa lehetett. Innen lehet számolni a híressé válása útját. Nagyon sok OST-hoz adta hangját, és belekezdett saját szóló karrierjébe is.

Tények:

- Korábban egy hard rock bandában énekelt.
- Szeret élőben énekelni, habár mindig nagyon izgul.
- Az egyik unoka testvére ruházati modell.
- Anyukája nagyon szereti amikor a fiának fekete a haja, mert szerinte a fekete haj fejezi ki legjobban a fiát.
- A nővére kiskorukban nagyon féltékeny volt rá, mert úgy érezte, hogy több szeretet kap YoSeob.
- Egyszer amikor kicsik voltak és összevesztek a nővérével, Yoseob odarohant a szüleihez és beárulta a nővérét, miszerint nem ír leckét csak azért, hogy játszhasson.
- Van egy Eastpack hátizsákja amit a nővérétől kapott. nagyra becsüli, mert akkor kapta tőle amikor folyóiratképversenyt nyert.
- Számára az ideális lány hosszú egyenes sötét hajú, szép, magas, aranyos és szép fehér bőrű.
- Szenvedélyesen tud szeretni.

- Nagyon boldog, amikor valakinek szerelmet vall.
- Ha egyszer lesz egy szép felesége, ő lesz a legboldogabb a világon.
- Miss A Suzy-ja nagyon szereti YoSeobot.
- A B2ST tagok "YANGDERELLA"-nak hívják mert érzékeny és lányos.

- YoSeob beceneve régen "Chruch Oppa" volt.
- Szereti GiKwangot hyung-nak hívni, bár GiKwang fiatalabb nála.
- Furcsa dolgokat csinál, akkor amikor fel akarja vidítani a feldúlt tagokat.
- Nem tudja az érzéseit megfelelően kifejezni.
- Mikor a nehéz időszakairól beszél sokszor elkezd sírni.

- Sokat keres magára az interneten.
- Ő szokta kelteni JunHyungot. Személyes ébresztőórája lett, ilyenkor énekel neki és táncol.
- Akkor érzi magát teljesnek miután evett egy tál rizst, ramyunt és 7 kolbászt.

- Ő veszi a beteg tagoknak a gyógyszert.
-  Ramen a kedvenc étele.
- Szereti elvennni Hyunseung elöl az ételt.
- Nagyon rossz a számítógépes játékokban.
- Szeret focizni.

- Szeret kényelmes ruhákba öltözni.
- A rajongók szerint nagyon aranyos amikor megbotlik.
- Azt gondolja magáról, hogy helyes és bájos.^^
- YoSeob a középsuliban népszerűbb volt GiKwangnál.
- Egyszer elaludt DongWoon vállán és DongWoon nem váltott ülés pózt csak azért, hogy nehogy felébressze a hyungját.
- Szerinte kis feje van.
- Majdnem visszautasították JunHyunggal együtt a CUBE-tól.
- Egyszer mindenki előtt leszedte az egyik tanára parókáját és ezért behívatták a szüleit az iskolába.
- Akkor nyerte el teljesen az érdeklődését a zene amikor Brian McKnight dalait hallgatta.
- Nagyon gyorsan tanulja a koreográfiákat.
- Az ex-barátnőjét a 100. napjukon elvitte karaokézni és sokat énekelt neki. A szoba tele volt lufival és szépen feldíszítette neki.
- Nem emlékszik az első szerelmére.
- A tagok közül ő a legjobb a Mario Kart-ban.
- Eleinte
- Yoseob és Dongwoon éjjeli nasi társak.
- Az ideális típusa az SNSD Seohyun-ja.
- Kedvenc színe a fehér. 



DongWoon동운



Születési név: Son Dong Woon
동운
Születés dátuma: 1991. június 6
Születés helye: Szöul, Dél-Korea
Magasság: 181 cm
Súly: 64 kg
Vércsoport: A
Pozíció : Maknae, énekes, rapper
Készségek: Ének, tánc, szöveg írás
Testvérek: Egy idősebb báty, Son Dong Ha
Oktatás: Hanyoung középiskola, Konkuk Egyetem (kép és film) 
Rajongói: Swooners
  
Solo tevékenység: 

Filmográfia: 
- 2009 : MTV B2ST
- 2010 : MTV Beast Almighty
- 2010 : MBC Idol Maid
- 2010 : SHIN PD Variety Show 
- 2011 : Exciting Cube TV
- 2012 : Win Win
- 2012 :  Invincible Youth 2




 ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Dong Woon 2 éven keresztül volt gyakornok a JYP Entertainmentnél, és ő volt az utolsó tag, akit beválasztottak a BEAST-be. Ő a maknae, habár ezt első ránézésre nem hinné az ember. Ha már az első ránézésnél tartunk sokan gondolják, hogy félvér azaz sokan thainak látják vagy sokan gondolják azt, hogy európai beütése van. A csapatban eléggé félénk, nem szokott sokat beszélni, de ha feloldódik a kamerák előtt ő is ugyan úgy tud állatkodni mint a többi tag. Úgy tartják, hogy a bandában neki a legtisztább az énekhangja, egyszerűen kitudja énekelni a magas hangokat.
Apja professzor egy egyetemen, emellett író is, így sokszor írt szerzeményeiben a fiáról és a csapatáról. A szülei nagyon büszkék rá, és jó viszonyt ápolnak egymással.
Nagyon szereti kipróbálni magát új dolgokban is, mint például a színészet. 

 

 Tények:  

- Nem szereti azokat a lányokat akik aegyot használnak.
- Szeret egyedül gyakorolni.
- Nagyon jól zongorázik.
- Kiskorában hegedült.
- Szereti az idegen nyelveket a hagyományos kínait beszéli és az angol szorgalmasan tanulja.
- Nagyon sokat olvas.
- Azt mondja mióta bekerült a csapatba sokkal jobb a hangulata.
- Szégyenlős a kamerák előtt.
- YoSeob eséseire a rajongok azt mondják édes, míg DongWoon eséseire azt mondják, hogy nagyon komolyan csinálja.
- Kedvenc szerzője Bernard Werber.
- A tagok szerint nagyon megbízható.
- A fiúk szerint ő a hangulat gyártó a bandában.
- A BEAST tagok őt tartották a legfurcsábbnak a debütálás előtt.
- Sokszor szokták a thai származású Nickhun(2PM)-hez hasonlítani, de azt szokták mondani, hogy Nickhun sokkal jobban hasonlít egy koreaira mint ő.
- Magabiztosnak érzi magát amikor iskolai egyenruhát hord.
- Kedveli a BEG Narsháját és a 4Minute Sohyunját.
- Kedvenc SNSD tagja Yoona.
- Szereti a természetes, szép lányokat.
- Tanult a Santa Rosa Lagunában a Fülöp-szigeteken.
- Az anyjától kapott GUESS pénztárcát használja.
- Amikor diplomázott minden tag nagyon támogatta.
- Szereti amikor az emberek megkérdőjelezik a származását.
- Yoseob éjjeli nasi pajtása.
- Régen ő volt a banda legmagányosabb tagja.
- Kedvenc étele a chilis rák.

- Szereti az okos lányokat. Szexinek tartja ha egy lány elmerül a gondolataiban.
- A barátságot többre becsüli a szerelemnél.
- Szereti a Taiwani embereket.

- GiKwanggal ismerkedett a legtovább.
- Junhyung teljesen meg volt döbbenve, hogy ő a maknae. Úgy gondolta idősebb nála.
- A rajongóktól azt a nevet kapta, hogy Férfi Isten.
- Sokat szeret enni.
- Ügyetlen és lusta. 
- A legtöbb sportban gyenge, habár jól táncol. 
- JYP gyakornoksága alatt a legemlékezetesebb pillanata azt volt, hogy egy csapból ivott 2 2PM-es taggal.
- Fél a bogaraktól.
- Alacsony önbecsülésű.
- Egyszer a gimnáziumban lányok kérték meg, hogy vásároljon nekik cigarettát.

- Ő a legmagasabb a bandában.
- A tagok születésnapja előtt fenn marad éjfélig, hogy boldog születésnapot kívánhasson nekik.
- Szeretne egy barátnőt aki megérti és sokat gondol rá.

- A feszültséget pinpongozás közben vezeti le az edző teremben.
- Szereti a csinos lányokat.
- A gimnáziumban nagyon népszerű volt.
- Jól megy neki a matematika.
- Példaképe az apja.
- Ha unatkozik, bosszantja a tagokat.
- Szereti az aranyos(nem aegyo), jó modorú, szép lányokat. Szerinte a lányok szépek amikor összekötik a hajukat. Egy lány passzoljon az ő személyiségéhez.
- Nagyon felnéz a hyungjaira.






JunHyung준형


Születési név: Yong Jae Soon용재순/ Yong Jun Hyung용준형 
Születés dátum: 1989. december 19
Születési hely: Szöul, Dél-Korea
Magasság: 179 cm
Súly: 64 kg
Vércsoport : 0
Pozíció: fő rapper
Készségek: Ének, tánc, rap
Testvérek: Egy fiatalabb öccse, Yong Jun Sun
Oktatás: Anyang művészeti középiskola, Dongshin Egyetem 

Rajongói: Jester 
Twitter

Zenei videók és solo tevékenységek:
 
Filmográfia:
 
- 2009 : MTV B2ST
- 2010 : MTV Beast Almighty
- 2010 : MBC Idol Maid
- 2010 : SHIN PD Variety Show 
- 2011 : Exciting Cube TV
- 2012 : Win Win
- 2012 :  Invincible Youth 2
- 2012 : Salamander Guru
 ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

JunHyung híres egyedülálló frizuráiról és kivételes rap hangjáról. 
Nagyon sokat dolgozott együtt a 4Minute-os HyunA-val valamit Korea különböző előadóinak egy-egy számába adta tökéletes rap hangját.
A raprészeit ő írja magának. 
Pályafutását még is egy balladákat éneklő "XING" nevű együttesben kezdte.
Akkor még a Poppi'n Dragon művésznevet viselte.

A Xing tagjai közül Kibum és Kevin(U-Kiss) is híressé vált, a mai napig jó kapcsolatot ápol velük.
Gimnáziumi éveiben kezdett el szövegeket jegyzetelni. Ebből a füzetéből a mai napig ihleteket merít.
Nevének változásának oka az iskolában ért cikizések miatt történt, túl lányosnak hangzik az eredeti neve.
Kapcsolatban áll a KARA Goo Harájával.^^

 

Tények: 

- Yoseob az "ébresztőórája".
- Nem számolja az ex-barátnői számát mert nem számítanak neki.
- Mindig ő írja a rapszöveget.
- Amikor fáradt mindig ostobaságokat motyog.
- Soha nem szeretné, hogy elkerüljön a bandából.
- Nagyon tapintatos.
- Nem szereti, hogy aranyosnak tartják.
- Kedvenc SNSD tagja Yoona.
- Középsikolában nem kedvelte a rap-et.
- Középiskolában a kedvence a Supreme Team volt.
- Testén tetoválások díszelegnek, de ő nem a stílus vagy a tetoválás szövegei miatt tartotta fontosnak, egyszerűen csak szeretett volna tetoválást.
- Nem hallgat másokra, önfejű.
- Szülei szerint nagyon különc volt.
- Nem szereti, ha figyelmen kívül hagyják.
- Bon Jovi az egyik kedvenc énekese.
- Nem mozdul sehova a Dr. Dre fejhallgatói nélkül.
- Az anyukája utálta a borotvált haját.
- Amikor a tagokkal összeköltözött, szét dobálta a többiek ruháit heccből, mert azt hitte mérgesek lesznek rá, de nagyon megdöbbent mikor észrevette, hogy nem érdekli őket.

- Ideális típusa Son Dambi.
- Sokkal jobban szereti a "rossz lányokat", mint a jó kislányokat.
- Nagyon sokat alszik, de mindig fáradt.
- Néha megfordul a fejében, hogy befejezi amit csinál, de a zene iránti szenvedélye nem engedi neki.
- Majdnem visszautasították a CUBE-nál.
- 3 telefonja van és egy IPad-ja.
- Szereti a magas és jól táncoló lányokat.
- Rapszövegeit saját érzéseiből írja.

- Ha higéniáról van szó nagyon finnyás. Mindennek tisztának kell lennie a fürdőszobában.
- Karizmatikus.
- A borotvahabból és a samponból soha nem fogyhat ki.
- Nem hitte el, hogy DongWoon a maknae.
- Amikor hazautazott, olyan régen nem volt otthon, hogy a saját kutyája nem ismerte fel.

- Titokban szokott takarítani.
- Ő a második leglustább a bandában, ha felkelésről van szó.

- A neve törvényesen is át lett változtatva.
- Ő írta a "FREEZE" című dalukat.

- Jokernek is szokták becézni.
- Népszerű a lányok körében.
- Sokat zsémbelődik.
- Eredetileg
b-boyingre specializálódott, csak 3× kificamította a vállát és abbahagyta majd poppinra váltott.
- Szereti a gyűrűket.
- Utál veszíteni.
- Ő a csapat anyukája.
- Szereti a laza és éles elméjű lányokat.
- Szeret filmeket nézni és bowlingozni.
- Érdekli a divat.


 

HyunSeung현승


Születési név: Jang Hyun Seung 장현승
Születés dátum: 1989. szeptember 3
Születés hely: Szöul, Dél-Korea
Magassága: 176 cm
Súly: 58 kg
Vércsoport: B
Pozíció:  Énekes, fő táncos
Készségek: Ének, tánc, beatbox
Testvérek: Egy fiatalabb húga, Jang Geu Rim
Oktatás: Anshan Information Industry középiskola, Dongshin Egyetem
Rajongói: Honey
Twitter

Album: 

- 2010 : My Story (with GiKwang)

Mini album:
- 2011 : Trouble Maker: Trouble Maker (HyunA 4Minute)

-2013: Trouble Maker: Now

Filmográfia:
 
- 2009 : MTV B2ST
- 2010 : MTV Beast Almighty
- 2010 : MBC Idol Maid
- 2010 : SHIN PD Variety Show 
- 2011 : Exciting Cube TV
- 2012 : Win Win
- 2012 :  Invincible Youth 2

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

HyunSeung figyelmet először a YG Ent.-nél kapott. Sokan ismerhetik már a történetét, miszerint a mára egyik leghíresebb bandába, a BigBang-be próbálkozott bekerülni, de a dokumentumfilm során össze kellett mérnie magát SungRi-vel és akkor a YG igazgatósága sokkal színpadra valóbbnak látta a mostani BigBang maknaeját.Akkori művészneve So-1 volt.
A kudarc után keményen dolgozott tovább és a CUBE felkarolta, majd beválogatta a B2ST csapatba.
Ő a csapat fő táncosa, neki a tánc az élete. De nem csak a tánchoz ért, neki gyönyörű és egyedi énekhangja van amit sokszor kamatoztat a B2ST dalaiban.
Nagyon sok dolog érdekli, így kipróbálná a színészetet is.


Tények: 

- A tagok szerint ő a legszebb.
- Nagyon sovány, bár nagyon sokat eszik.
- Szereti az érdekes kiegészítőket.
- Szereti ha kisminkelik.
- Húgának Yoseobot, Junhyungot vagy Doojoont mutatná be először.

- Első benyomása Doojoonról, hogy kedves, nyugodt és férfias.
- Junhyung mellett ő a 2. leghigénikusabb tag.
- Eleinte összekeverte Doojoont és Junhyungot.
- A legjobb barátja a bandából leginkább Yoseob.
- Legérettebnek és legsármosabbnak Dongwoont tartja.

- Kezdetben GiKwanggal töltötte a legtöbb idejét, mivel mindkettőjüket nagyon érdekli a tánc.
- Az ébresztőórája általában mindenkit felkelt kivéve saját magát.
- Nagyon érdekli a divat.
- Junhyungtól előszőr megijedt, túl relytéjesnek és merevnek
vélte..
- Minden másnap körtelevet iszik, hogy a hangját védje.
- Maximalista.

- Érdekli a divat.
- Gikwang szerint nagyon sok csirkét eszik.
- Szereti a széparcú lányokat.

- Ideális típusai SNSD Yoona.
- Szereti szőrteleníteni a hónalját.
- Nem tud megvállni a hústól.
- Sokat komunikál a rajongóival az interneten keresztül.
- A zene az egész életét jelenti.

- Régen táncolt a Star System Crew nevű táncegyüttesben.
- Hyunseung ha színészkedhetne, akkor egy rossz fiús szerepet akarna.

- Szereti ha jó pasinak tartják.
- Amikor kicsi volt nem tudott különbséget tenni az esernyő és az elefánt között.
- Nagyon szeret internetezni.
- GD-től kapott ajándékba egy szegecselt övet.
- Kedvenc itala a narancslé.

- Szereti a kényelmes sportos ruhákat.
-
Szerinte nagyon férfias, ezért nem érti, hogy miért tartják csinosnak.
- Első pillanattól fogva tudta, hogy Doojoon megbízható vezető lesz.
- Szereti, ha sok figyelmet kap a rajongóktól.

- Szeretne egy barátnőt akinek szép fehér bőre van és kettős szemhéja.
- Dongwoonban bízik a legjobban.
- Utálja amikor a tagok esznek és nem pakolnak el maguk után.

- Usher és Omarion késztették erre a pályára.
- Rajong a BEAST-ért:)
- Szerinte csak több erőt adott neki az, hogy elbocsájtották a BigBangból.

- Kedvenc dala az SNSD-Gee.
- Eddig egy barátnője volt egész életében. 
- Szeret sálat viselni.
- Szereti az R&B-t.
- Ő is szeretett volna tetoválást.
- Amikor Junhyunggal alszik mindig egymással szemben aludnak el.
- Nagyon szereti a pizzát.
- Nagyon szereti a húgát.
- Szeret Yoseobbal karaokezni.

- A rajongók imádják a ragyongó szemét.
   


GiKwang기광


Születési név: Lee GI Kwang이기광
Születési dátum: 1990. március 30 
Születési hely: Gwangju, Dél-Korea
Magasság: 171 cm
Súly: 58 kg
Vércsoport: A
Pozíció: énekes
Készségek: Ének, tánc, komikus, rap, boksz
Testvérek: Egy fiatalabb öccse, Lee Hye Kwang
Oktatás: Seoul Absence of Comprehensive Művészeti Iskola, Dongshin Egyetem
Rajongói: Ace's

Díj:
- 2010: MBC Entertainment Awards: Népszerűségi díj

Mini album:
- 2009: A New Hero

Zenei videók és solo tevékenységek:


Filmográfia:
- 2009 : MTV Diary of AJ
- 2009 : MBC High Kick Through the Roof
- 2009 : MTV B2ST
- 2010 : MTV Beast Almighty

- 2010 : SHIN PD Variety Show
- 2010 : MBC Idol Maid
- 2010 : MBC Hot Brothers
- 2010 : KBS Win Win
- 2011 : MBC My Princess

- 2011 : Exciting Cube TV
- 2011 : SBS Inkigayo
- 2011 : MBC Me Too Flower
- 2012 : Beast on QTV in Macau
-2012 :  Win Win
- 2012 :  Sammy Adventures 2
- 2013 :  Running Man
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ 

Gikwang kezdetben 4 évig JYP gyakornok volt, majd áthelyezték a CUBE-hoz.
AJ-ként debütált mint szólóénekes, de CUBE úgy döntött, hogy csatlakozzon a B2ST-hez. A debütálás előtt már jól ismert pár tagot, mert dolgoztak vele együtt, vagy éppen egy iskolába jártak.
Az AJ művésznevével sok gondok voltak, mert ilyen nevű énekes már létezett

Nem csak tökéletes testet tudhat magának, hanem tökéletes énekhangot és tánctudást is.
Szerepelt már drámában is, így a színészkedés sem áll tőle távol.


 Tények:

- Szereti a Miss A-t és az f(x)-et.
- Szeret táncolni.
- Allergiás a "tenger gyümölcseire".

- Kerek idomú, éles eszű, szexi, bájos, aranyos lányokat szereti.
- Amikor szólóénekes volt magányosnak érezte magát.
- Kedvenc BigBang tagja Taeyang.
- Szereti a vanilliás süteményeket.
- Szerinte Hyunseung sokkal viccesebb nála.
- A rajongók szerint ő a leghelyesebb BEAST tag.
- Szeretne megházasodni egy szép mosolyú lánnyal.
- Kedvenc itala a Protein Shake.
- A tagok szerint ő a legjobb táncos.
- 5-7 éven kersztül volt gyakornok.
- Ad a rajongói véleményére.
- Sokkal idegesebb volt amikor a BEAST-tel debütált, mint amikor AJ-ként.
- Zavarja, hogy Hyunseung sok csirkét eszik.

- Nagyon lusta a takarításhoz.
- Szereti a vicces lányokat.
- Azt gondolja, hogy a tagok sokat erőszakoskodnak vele.
- Úgy véli, hogy a négerek nagyon szenvedélyesen tudnak táncolni.
- Odafigyel a teste egészségére.
- Szereti azokat a lányokat akik nem túl véznák.
- Ő kell fel a legnehezebben.
- Szerinte nagyon csinos Hyungseung.
- Az egyik rajongójuk nagyon magas volt és ezt mondta neki: "Hűűű! Te igazán magas vagy. Kéne adnod a magasságodból egy kicsit Yoseobnak."
 
- Szerinte nincs humora.
- Szereti Ushert.- Néha olyan fáradt, hogy sminkkel az arcán fekszik le.
- Sokszor viccel azzal, hogy az annyira csinos lányokat szereti mint Hyunseung és hogy elvenné feleségül Hyunseungot.

- Kedvenc színe a fekete.
- Szerinte a High Kickben volt a legnehezebb szerepe.
- Nagyon barátságos.
- A rajongók imádják, ha letépi magáról a ruháit.

- Yoseob azt mondta, hogy az iskolában álandóan aludt.
- Nagyon válogatós az evésnél.
- Nagyon hiszékeny.
- Szeret főzni.
- Keresztény vallású.
- Ritkán eszik rament vagy gyorskaját.

- Amikor a BEAST-tel debütált, úgy érezte, hogy újjá született.
- Sokszor van igaza.
- Nem követi a 4Minute-os HyunA-t Twitteren.(Nem tudom, hogy ez még aktuális-e:3)

- Tánc és a testmozgás a kedvenc időtöltése. 
- Internet függő.
- Egy ex barátnője megcsalta.
- Családja nagyon támogatja.
- Az alvásnál jobban szeret táncolni.
- Úgy tud aludni mint egy csecsemő.
- Bármit megtenne a rajongóiért.

 

     Discography

             Koreai:

    • 2009: Beast Is the B2ST
    • 2010: Shock of the New Era
    • 2010: Mastermind
    • 2010: My Story
    • 2010: Lights Go On Again 
    • 2011: Fiction and Fact
    • 2012: Midnight Sun

       Japán:

    • 2010: Beast - Japan Premium Edition
    • 2011: So Beast
    • 2011: Shock
    • 2011: Bad Girl
    • 2012: Midnight -Hoshi wo Kazoeru Yor


    Eddig megjelent MV-k:

     

    BAD GIRL 

    SHOCK 

    SAY NO 

    Breath 

    Beautiful 

    I Like You The Best (Ez összetartozik a Beautifullal)

    Fiction

    Mystery 

    이럴 줄 알았어' 테마 

    Beautiful Night 

    Midnight 

    Shock Japanese Ver. 

    Bad Girl Japanese Ver. 

    Shadow 

    B2ST & A Pink: 5! My Baby 

    I'm Sorry 

    B2ST& A Pink: Skinny Baby 

     

     

    Fact: Asianfanfics
    B2ST Hungary

    Share this:

    JOIN CONVERSATION

    2 Hozzászólás:

    1. Jó lett mondjuk itt ott vannak eltérések a rajongók neve nem B2TY hanem B2UTY és YoSeob nem 174cm hanem 170 :D De amúgy gratulálok nagyon szépen összeszeted és én is tudtam meg egy pár újdonságot :D

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Én köszönöm, hogy olvastad és hogy szóltál már megtettem a javítást^^ A többit meg megbeszéltük:33 Örülök, hogy újat is tudtam muatatni^w^

        Törlés