Kpop maraton 7:)

SHINee

Most a sokunknak nagyon is jól ismert SHINee-ról olvashattok♥

 A SHINee egy dél-koreai 5 tagú fiúbanda, 
melyet az SM Entertainment vett szárnyai alá.

A 2008-ban debütált fiúbanda már 3 teljes albummal rendelkezik,
sőt 2013. február 19-én kiadják a 3.koreai albumot is.
Rengeteg single-lel rendelkeznek és a díjátadókon is mindig remekelnek.
A tagok nagy része kipróbálta már magát a színészetben is.
Koreában ők szintén divatikonnak számítanak és sikerült elindítaniuk a SHINee trendet.

A SHINee trend azaz Sang Baek (하상백), jellemzi a nagytetőjű edzőcipők, nagyon szoros farmerek és színes pulóverek.
A SHINee leginkább a harmonikus és bonyolult táncukról híres.

A SHINee azok közé a bandák közé tartozik akik aktívan ki veszik a dalszöveg írásban a részüket, az albumukra jórészt ők írják a szöveget.
Mindegyik tag szerepet vállal a dalszövegek elkészítésében.

Már Japánban és Taiwanban is leszerződtették őket.
A csapat tagok több nyelvet is beszélnek több okból kifolyólag.
Például a kínai nyelvet a csapat 2007-ben Pekingi utazásuk során sajátította el a debütálásuk előtt.


Lássuk a SHINee-t évről évre ^____________^

2008. május 25-én adták ki az első mini albumukat "Replay" néven.
A mini albumuk olyan sikeresnek számított, hogy 2008 első felében a 10. illetve később a 8. legkelendőbb album lett.
Első nagyközönség előtti szereplésük június 7-én történt meg a Dream Koncerten a Seoul Olympic Stadiumban.
Ez azért is nagy teljesítmény, mert a Dream Koncerten sok neves banda és előadó is fel szokott lépni. 
Június 22-én már az első díjukkal is büszkélkedhettek, 
melyet a Cyworld Digital Music Awardson kaptak "Rookie of the Month" néven. 
2008. augusztus 23-án, az MNet 20 Choice Awardson megnyerték II. díjukat "Hot New Star" néven.
Egy számomra nagyon ritka dolog egy friss bandánál az, hogy 2008. augusztus 28-án már megjelentették az I. teljes hosszúságú albumukat is
"The Shinee World" néven. 
Az eladási listák III. helyét foglalta el az album.
Az albumról "
Love Like Oxygen"-ről került ki videóklipp,
amivel az M!Countdown listavezető dal volt és az SBS Popular Songban megkapták a legpopulárisabb dalnak járó díjat, a "Mutizen díjat".
Akkor váltak divat ikonná amikor a

2008-as Style Icon Awardson októberen 30-án megnyerték a "Best Style Icon Award"-öt.
Az újracsomagolt "The Shinee World"-ről kikerült egy újabb videóklipp "Amigo" néven, valamint 3 új dal került fel az albumra.

A SHINee a 2009-es évét egy díjjal kezdte(Best Newcomer díj), majd bejelentették, hogy májusban II. mini albumukat is piacra dobják.
Május 25-én jelent meg "Romeo" nevű II. mini album, amihez május 18-án megjelentették a "Juliette" nevű klippet.
Június-5-én léptek fel vele a Music Bankon.
A fiúk 2009 októberében tértek újra vissza,
 mivel egy újabb mini albumot adtak ki "2009, Year Of Us"-t.
Október 14-én megjelent az album irányító dalának a "RingDinDong"-nak a videó klippje, amit október 16-án előadtak a KBS Music Bankon visszatérésük alkalmából.
Erről az albumról még a "JoJo" nevű számukat is promotálták.
A SHINee év végéig különféle díjakat zsebelt be, ezzel is növelve a népszerűségüket.

2010 első felében a fiúk az új teljes albumukon dolgoztak, így nem nagyon voltak tevékenyek.
Majd július elején megkezdődött az album  híresztelése, képekkel és egy teaser videóval. 

2010. július 19-én jelent meg a "Lucifer", amelyen az irányító dal az ugyan csak a  "Lucifer" lett.
A megjelenése idején váratlan rekordokat múlt felül. 

2010. július 23-án léptek fel ugyan csak a Music Bankon és
ugyan csak egy visszatérő fellépés volt.
Ez az albumuk is újracsomagolt változatban a polcokra került októberben, amihez 3 új dal társult, köztük egyhez klipp is készült("Hello")
A hallgatók szerint, az albumra nagyon gondosan válogatták a számokat.
Október végén több bejelentésre is sor került.
2011 januárban megkezdik az első nagyszabású önálló koncertjüket Szöulban, majd Japánban(Tokyo) is  debütálnak egy koncerttel és egy japán albummal.
Persze a 2010-es albumukra és számokra év végéig rengeteg díjat tudhattak magukénak.

A 2011-es év nagyon eseménydúsra sikeredett. 
Január 1-jén  megkezdődött a "SHINee World" névre keresztelt koncert Szöulban.
Majd január 2-án megismételték a koncertet és a koncert utáni sajtótájékoztatón bejelentették, hogy márciusban fognak debütálni Japánban.
Habár a Japán debütálást el kellett halasztani Jonghyun felépülése(lábműtéte volt) és a japán földrengés miatt júniusra.
Május 16-án került fel a hivatalos Youtube csatornára a japán verziós "Replay".
Június 22-én megjelent Japánban a "Replay", az első japán verziós single, majd a "Hello" is.
Japánban rekordokat döntöttek, a single albumjaik százezresével keltek el, ami meglepő, mert koreai előadó ennyi idő alatt még nem tudott ennyi albumot eladni Japánban.
A lemezeik elérték az aranylemez fokozatot is.
Majd 2011. június 19-én "Japan Debut Premium Reception" nevű koncertet 

adtak Londonban a Abbey Road Studiosban.
Itt sok neves előadó lépett már fel, köztük a BEATLES is és ők voltak az első ázsiai előadók akik felléphettek.
A mini koncerten 130 kiválasztott ember vett részt.
2011. július 22-én Shinee megkezdte a "Japan Debut Premium Reception Tour"-jukat.
Augusztus 11-éig Japán különböző városait járták.

2011. augusztus 8-án kiadták a következő japán verziós dalt a "Juliette"-t majd októberben a "Lucifert".
Japánban 3 kislemezt és egy albumot jelentettek meg a "The First-t", 6 teljesen új japán számmal.

Ezzel is nagy sikereket értek el, mert az elmúlt 44 évben még semelyik csapatnak nem sikerült ilyen rövid idő alatt 3 single-t is megjelentetni ekkora sikerrel. 
Beírták magukat az Orcon eddigi 44 éves történelmébe, mert albumaik mindig felkerültek az első 3 helyre.
A csoportot felkérték, hogy legyen "A 6. londoni koreai Film Fesztival"-nak a nyitó zenekara, ami november 3-án került megrendezésre.
A londoni SHINee fellépésre meglepően sok jegy kelt el.
Majd a film fesztivál után tartottak egy önnáló koncertet is Londonban.
A SHINee a sikeres japán eladások tiszteletére, tartottak egy koncertet december 24-én a "Tokyo International Forum Hall"-ban.
Ezt 3× ismételték meg, hogy mindenki aki kíváncsi volt rá meg tudja nézni.
A SHINee december 26-án photobookot jelentetett meg a túrnéról, 192 oldalon keresztül.
December 28-án a Tower Records Japan bejelentette, hogy a SHINee nyerte meg "Az év legjobb előadója díjat".
Habár ebben az évben Koreában nem nagyon tevékenykedtek, mégis sikerült a koreai keresők élére jutniuk.


2012 elején a koreai visszatérésre koncentráltak.
Megjelentették a IV. mini albumukat, a "Sherlock"-ot.
Az irányító dal a "Sherlock" volt, és a dal előtti "SHINee is back" tökéletesen tükrözte a visszatérésük hangulatát.
A várva várt visszatérés megint sikeres volt, hiszen a "Sherlock" több zenei lista 1. helyére jutott fel, sőt Európai és Amerikai országok iTunes letöltési listáján is előkelő helyen végzett.
A "Sherlock"-ra rengeteg díjat kaptak.

2012. április 25-én megjelent a japán verziós "Scherlock" majd május 16-án kiadták a single-t Japánban.
2012. április 25-én megindultak a "Shinee World 2012 Japán Arena Tour"-ra.

Ugyanúgy Japán több városában léptek fel. 
Az első túrnénál is nagyobb nézettségre tettek szert.
2012. május 20-án a  Shinee részt vett az "SMTown Live World Tour III"-ban ami elkezdődött a Californiai Anaheimban majd folytatódott még  Taiwanban, Tokióban, Szöulban, Pekingbe, U.S.-ben és Európában.
A SM Entertainment bejelentette, hogy  2012. június 14-én, a Shinee tartani fog még egy turnét a "Shinee World II" . A körút július 21-én és 22-én kezdődött Szöulban.
Október 10-én kiadtak egy japán singlet aminek a neve "Dazzling Girl" lett.
Azért, hogy népszerűsítsék a singlet tartottak november 1-jén Japán 4 városában egy
"Dazzling Girl SPECIAL SHOWCASE"-t.
2012. november 19-én Kim SooHyun színésszel egyetemben Shinee nyerte a "Ministry of Culture Award"-öt.
Majd kibocsátották a 6. japán single-jüket.
Év végén rengeteg elismerést és díjat kaptak.


2013. január 15-én a SHINee részt vett a "27. Golden Disk Awards"-on ahol immáron harmadjára nyerték meg a "Popularity Award"-öt.
Február 3-án az MBC egyik műsorában szerepeltek egy  Holdújévi külön kiadásban a "Shinee's Wonderful Day"-ben. Ezek után Onew ellátogatott Thaiföldre, Jonghyun Japánba,

 Key és Minho Angliába (aminek Key kimondottan örült, hogy Minhoval mehet) és Taemin Svájcban (ahol elhagyta a vonatjegyét és szegény nagyon meg volt ijedve.:)) 
Február 4-én megjelentették a "Dream girl" teaserét.  
Február 7-én jelentette be az SM,
 hogy kiadják a 3. teljes koreai albumukat "Dream Girl" néven és hogy a címadó dalának a klippje február 19-én adják ki. Ezek után a fiúkról teaser képeket raktak ki.  
Február 14-én a fiúk elárulták, hogy az album 2 részből fog állni. Február 19-én megjelent a "Dream Girl" és a "Chapter 1. Dream Girl – The Misconceptions of You". 
A "Dream Girl" koreográfiáját az készítette aki a "Sherlock"-ot is koreografálta.
 A dalnak hatalmas sikere volt és rengeteg zenés műsorban léptek fel vele.  
 A "Fire"nevű japán singlet március 11-én adták ki amit előtte egy rövid verzió és egy teaser videó előzött meg.  
Március 14-én megnyerték az M!Countdown heti 
díját a 2PM-el szemben.
Debütálásuk ideje: 2008.05.25 "Replay"v. 2008.06.07, Dream Koncert,
 Seoul Olympic Stadium
Koreai nevük 샤이니
 Japán nevük: シャイニー
  Rajongók hivatalos neve: SHAWOL (SHINee World)
Hivatalos szín: Égszínkék/aquakék
Jelkép: gyémánt



Egyéni Fan nevek

Minho~Flames
Jonghyun~Blingers
Key~Lockets
Onew ~M.V.Ps
Taemin~Taemints 


Onew 온유

 

Teljes név: Lee Jinki 이진기
Kínai neve: Wen Liu 温流 
Születési idő: 1989. december 14.
Születési hely: Gwangmyeong, Gyeonggi-do, Dél-Korea
Magasság: 177cm
Súly: 61 kg
Vércsoport:
O
Pozíció: Vezető, fővokál
Testvérek: nincs
Oktatás: SM Entertainment Academy, Chungwoon University 
Vallás: keresztény


Ő a SHINee leadere és az egyik fő vokalistája.
Már több előadóval is duettezett és hozzájárult más előadók albumához is.
Többször vezetett már műsort csapattársaival együtt.
Sokan figyeltek fel a hangjára ezért már több musical főszereplője lehetett.
Ezeken kívül különböző szóló dalai is megjelentek már.
Sok SHINee dal szövegét köszönhetjük neki.
Onew kezdetekben nem is gondolt az éneklésre, az építészettel akart foglalkozni. Az anyja és az iskolai tehetségkutatók hatására döntött úgy, hogy elkezd a zenéléssel foglalkozni.
2006-ban jelentkezett egy SM meghallgatásra, ahova be is válogatták.
Bár nem tartozott a tökéletes tömeggyártott arcú férfiak közé sőt még a táncban is akadtak problémái, de az SM látott benne valami pluszt.
Az SM igazgatóságát teljesen lenyűgözte és dicsérő szavakat kapott.
Beiratkozott az SM akadémiájára, ahol profiktól tanulhatott énekelni, táncolni, és előadnia magát. Ahhoz, hogy az akadémiára járhasson, saját magának kellett kisebb munkákból összeszednie rá a pénzt.
                                                            

Musical szerepei:  
- Brothers Were Brave
- Rock of Ages
Dráma szereplései:
- Doctor Champ
- Athena~Taeminnel
- Oh My God x2
Szóló tevékenységek:
- Onew & Lee Hyun Ji - Vanilla Love 


Tények:

-Az Onew nevet lágy hangja miatt kapta. 
-Dubu a beceneve.
-Mikor először találkozott csapattársaival, Jonghyun azt hitte róla, hogy fiatalabb nála, ezért elkezdte oktatgatni őt. Onew ezt hagyta is neki, mert ő is ezt hitte.
-A sárga és a piros szín a kedvence.
-Beszéli a kínai és az angol nyelvet.
-Szeret focizni és kosarazni.
-Ő az a fajta vezető aki megoldja a tagok problémáit, mindig erős marad, és mindig a legjobbat akarja kihozni magukból.
-Szeret zongorázni.
-Úgy gondolja Jonghyunnak és Minhonak van a legjobb teste.
-Anyukája kiskora óta azt szerette volna, hogy a fia énekes legyen.
-Az első színpadra lépésnél nagyon izgult, még a szöveget is el-el felejtette a színpadra lépés előtt, de a szülei jelenléte megnyugtatta őt.
-A rajongókkal gyakran veszi fel a szemkontaktust.
-Szeret rámosolyogni a rajongókra.
-Úgy gondolja Key nagyon csinos.
-Első csókja merész volt és bátor.
-Allergiás az uborkára.
-Nagyon szeret fogat mosni.
-Onew összes barátja bekerült a hadseregbe.
-Ha lenne egy barátnője akit nagyon szeretne, még 3× is megtudna neki bocsájtani, ha megcsalná őt.
-Úgy gondolja minden lányban van valami különleges.
-Rossz fiúsnak érezte magát a Lucifer forgatásán.
-Szeretne megtanulni jól rajzolni.
-Nem szeret az interneten magukról olvasni.


-Ő nem az a fajta fiú aki szereti megközelíteni a lányokat.
-Szereti a One Peacet.
-Első látszatra neki Key csendesnek és visszahúzódónak tűnt.
-Imádja a csirkehúst.
-Kiskorában hosszú haja volt.
-Nagyon ijedős.
-Szereti a Tofut ezért a rajongók sokszor szokták Tofunak becézni.
-Debütálásukkor annyira nem beszélte az angol nyelvet, hogy nem tudta mit jelent az, hogy Replay.
-Az az álma, hogy a SHINee legyen a legjobb fiúbanda Koreában.
-Az iskolájában ő volt a legjobb tanuló, és még osztály elnök is volt.
-Családjának húsüzeme van.
-Azokat a lányokat szereti akik jól főznek, csinosak a lábai és a kezei, kellemes a személyisége és nagyon figyelmes.
-A szemöldökét szereti a legjobban.
-Majdnem musical színész lett.
-Sokszor szokott szerencsétlen helyzetbe kerülni.
-Mindent ki szeretne próbálni ami a szórakoztató iparral kapcsolatos.
-Sokan elsőre nem hiszik el, hogy ő a legidősebb tag.
-Tud beatboxolni.
-Ő az egyik legnépszerűbb férfi Koreában.
-Egyszer 1,44 tonna rizset adományozott az észak-koreai gyerekeknek.
-Nem szereti a dohányzós és káromkodós lányokat.
-Amikor részeg fura dolgokat csinál, birkózik, általában Keyt találja meg aminek Key nem nagyon örül,  vagy egyik állítása szerint egy házibuliban megpucolt egy láda narancsot.
-Tud kötni.
-Szereti az idősebb lányokat.
-Nagyon ambiciózus.
-Onew szeret poénokat mesélni, de szinte soha nem értik meg a vicceit.
-Azt gondolta, hogy Key még csak 11 éves amikor először látta.
-A tagok szerint Onew csak a műsorokban figyelmes és jófiú, amúgy meg állandóan bolondozik és fura dolgokat csinál.
-Egyszer állva aludt el annyira fáradt volt.
-Sokszor utánoz embereket és karaktereket.















-Amikor gyakorol szemüveget visel.
-Nagyon sok idol választja ideális típusának Onewt.
-Első fizetéséből apukájának vett egy autót.
-Szereti megnevettetni a közönséget.
-Nem bír fény mellett elaludni.
-Szereti azokat a lányokat akik önállóak és képesek maguktól döntéseket hozni.

-Azt mondja amikor fáradt az a legjobb kikapcsolódás, ha csirkét ehet.
-Nagyon sok vizet iszik.
-Az ő hobbija az alvás.

-Nem szereti, ha olvasás közben megzavarják.
-Taemin szerint Onew furcsa, ha komoly.
-Szeret Rubik kockával játszani.
-Szereti ha sok pénze van.

-Nem törődik még a házasság gondolatával.
-Gyerekkora óta céltudatos.
-Ha lenne barátnője zongorázna neki és énekelne.
-Nem szereti ha az eredeti nevén szólítják.
-Ha lány lenne, Keyt választaná, mert erős személyiségű és érdekes.
-Nagyon jó gyerek volt.
-Szereti a hangját.
-Szeret nassolni.




Key 키

 

Teljes név: Kim Kibum 김기범
Kínai neve: Ji Fan 基范
Születési idő: 1991. szeptember 23.
Születési hely: Daegu, Dél-Korea
Magasság: 177cm
Súly: 59kg
Vércsoport: B
Pozíció: Rap,vokál
Testvérek: nincs
Oktatás: Daegu Yongshin High School, Myungji University
Vallás: keresztény


Ő a SHINee rappere és az egyik vokalistája.
A bandán belül ő a legtársaságkedvelőbb tag.
Először a Super Junior Wonder Boy MV-jében tűnt fel, mint táncos.
A tagokkal együtt ő is több műsort vezetett már és az ő kezei alól is kerültek már ki dalszövegek.
Dolgozott már együtt más előadókkal is.
Ő is kipróbálta már magát a színészetben is. Tehetségét megmutatta már drámákban és musicalekben egyaránt.
Key-t a nagymamája nevelte, mivel anyukája beteg volt és apukája mindig elfoglalt volt a munkája miatt.
Key egy nagyon jó módú, gazdag családba született.

Már kiskorában a nyelv tanulás érdekében külföldre küldték.
Majd egy amerikai cserediák programon is részt vett, Amerikában 6 hetet töltött, innen köszönheti az angol nyelvtudást. Nagymamája támogatta Daeguból Szöulba tartó útját anyagilag és lelkileg, hogy az unokája megvalósíthassa az álmait. Key a 2004-es SM válogatáson nem járt sikerrel, de nem adta fel így 2005-ben is megpróbálkozott amikor végül gyakornokká válhatott.



Musical szerepei:
- Catch Me If You Can
- Catch Me If You Can 2. évad
Dráma szerepei:
- Moon Night 90' ep.3 (Taeminnel)
- Salamander Guru (Taeminnel)
Szóló tevékenységek:

Tények:

-A CD boltokban mindig keresi a SHINee lemezeket.
-Ő a SHINee anyukája.
-Kedvence Lady Gaga.
-Azért lett Key a neve, mert szeret dolgokat megoldani.
-Szeret a lánycsoportok táncait megtanulni.
-2010-ben halt meg a nagymamája.
-Ovis kora óta szeretett volna énekes lenni.
-Minho szerint Key különösen jómodorú és barátságos minden emberrel.
-Amint felkel mindig megnézi a telefonját.
-Rendkívül gyorsan tanul.
-Tud angolul, kínaiul, japánul.
-Jól főz.
-Nagyon szereti a családját.
-Nagyon okos.
-5 év korkülönbség jöhet szóba nála.
-Nem szereti a szójabab ragut.
-A ruháit általában online vásárolja.

















-Sokszor hord szemüveget.
-Szereti a Spongebobot.
-Kedvenc színe a rózsaszín.
-5 helyen van kilyukasztva a füle.
-Ő beszéli a legjobban az idegen nyelveket.
-Mindig megörökít minden fontos eseményt.
-A horror filmeket szereti nézni, de nagyon meg szokott tőlük ijedni. Ezt a többi tag ki is használja és általában mindig jól megijesztik.
-Gyors reflexe van
-Szeret filmeket és drámákat nézni.
-Gyerekkora óta ír naplót amit most is vezet.
-Az arckifejezéseit tükör előtt szokta gyakorolni.
-Szeret vizisíelni.
-Jól gondoskodik a holmijairól.
-A tagok szerint ő fog először megházasodni.
-Nem szereti, ha olyan ruhákban jár ami mindenkinek van. Ő csak az egyedi ruhákat szereti hordani.
-Fél a magasságtól.
-Szereti a fényképészetet.
-Amikor részeg állítása szerint a lakásukban elkezd vetkőzni és furcsán táncol, lányosan viselkedik és idegesítően használja  az aegyot.
-Családjának gyakran mond hálát.
-Nagyon vallásos, szeret templomba járni.
-Nagyon őszinte. Mindig megmondja az igazat még akkor is, ha ezzel megbánthat embereket.
-A rajongók azt hitték a debütálásukkor, hogy testvére Jonghyunnak.
-Állítása szerint az összes '91-ben született idolt ismeri.
-A barátnőjének szeretne ruhákat vásárolni.
-A koreai divatnál jobban szereti az amerikai divatot.
 















-Joker szerepét játszaná el a legszívesebben.
-Gyakran hallgat Justin Biebert.
-Több mint 30 nadrágja van.
-Úgy érzi, hogy a szabadnapjai mindig hamar eltelnek.
-Az lenne számára a legszomorúbb dolog, ha megkérnék, hogy dobja ki a ruháit.
-Egyszer Key megkérte Onewt, hogy kísérje ki a WC-hez mert fél a szellemektől.
-Nagyon magabiztos.
-Los Angelesben volt cserediák.
- Van egy olyan fülbevalója ami az egyik egy kulcs a másik egy lakat.
-Ő rendelkezik a legjobb stílusérzékkel. Koreában divatdiktátornak tartják.
-Van egy Choco nevű kutyája, ami a Chocolate rövidítése mert a kutyájának barna bundája van.
-Ő tud a legjobban főzni.
-Jó a rappelésben, táncolásban, éneklésben, és a divatban ezért nagyon sokoldalúnak tartják.
-Szereti a színes ruhákat és a kiegészítőket.
-Szeretne majd divattervezővé válni.

-Az összes tag anyukáját nagyon szereti.
-Nem szereti a sárgarépát.
-Jonghyun szerint a szemei a legszebbek.
-Szereti, ha a rajongóitól szép üzeneteket kap.



    Jonghyun 종현

     

    Teljes név: Kim Jonghyun 김종현
    Kínai neve: Zhong Xuan 鐘鉉
    Születési idő: 1990. április 8.
    Születési hely: Seoul, Dél-Korea
    Magasság: 174cm
    Súly: 56kg
    Vércsoport: AB
    Pozíció: Fővokál
    Testvérek: Egy nővér
    Oktatás: Seoul Music Institute, Dangook University
    Vallás: keresztény

    Ő a SHINee fő vokalistája.
    Ő is működött már együtt más előadókkal és énekelt már szólószámokat is.
    Már a 2. mini albumnál megmutatta a dalszövegírói tehetségét így már neki is köszönhetünk dalszövegeket.
    Egy számomra fontos műsorban is szerepelt már az Immortal song 2-ben, hiszen itt a legjobb hangú előadók mutatják meg a tehetségüket.

    Jonghyun az a tag aki nem nagyon osztotta meg a rajongókkal a családi hátterét.
    A zenélés érdekében otthagyta az iskoláját és egy magán zenei iskolába jelentkezett át.
    Az iskolában alapított a barátaival egy bandát, ahol még nem énekelt csak basszusgitározott.
    A fiút 2005-ben fedezte fel az SM alapítója és 3 év gyakornokság után bekerült a SHINee-ba.





    Szóló tevékenységek:

    Tények:

    -Kedvenc időtöltése a komponálás és dalszövegírás.
    -Nagyon jó tanuló volt.
    -Azért volt ínszalagsérülése, mert a rajongók megrohanták.
    -A rajongók szerint ő a legszexibb tag.
    -A kedvenc színe a fekete és a zöld.
    -Neki sok idő kell, hogy elkészüljön.
    -Szeret rémtörténeteket mesélni, mindig Key ijed meg a legjobban.
    -A csapaton belül ő csókolózott először.
    -A szemei alvás közben kissé nyitva vannak.
    -4 oktávos hangja van.
    -Szeret zongorázni, basszusgitározni és gitározni.
    -Nagyon tehetségesnek tartják azok a koreai előadók akik már nagyon sokat tettek le az asztalra.
    -Szereti a poping táncot.
    -Ő azért nem szerepelt még musicalekben mert elmondása szerint egyáltalán nem kötik le őt.
    -Nincs igazán kedvenc étele, de nagyon szereti a húst.
    -Ő a banda legalacsonyabb tagja.
    -Középiskolás kora óta szeretett volna vagy edzővé vagy zeneszerzővé válni.
    -Ő a legérzékenyebb a bandában.
    -Boldog volt amikor megtudta, hogy Onew idősebb nála.
    -Minden rajongóját a barátjának tartja.
    - Ő a csapat egyik hangulatforrása.
    -Kedvenc dolga az Ipodja.
    -Keyvel van egy szobában.
    -Mindig válaszol a rajongói levelekre és nagyon barátságos velük.
    -A legjobban a nővérét szereti. Nagyon sokszor emlegeti a műsorokban.
    -Szeret elmélyülni a gondolataiban amíg zenét hallgat.
    -Szabadidejében edz, filmet néz vagy zenét hallgat.
    -A rajongók szerint kiskutyásak a szemei.
    -Nagyon romantikus.
    -Nem járt óvodába.
    -Ha lenne barátnője zongorázna neki és énekelne.
    -Eredetileg balkezes, de jobb kézzel is kiválóan ír.
    -Szereti a thrillereket és a horrorfilmeket.
    -A csapaton belül neki van a legtöbb férfi rajongója.
     -Szerinte a Lucifer promócióján Taemin tényleg úgy nézett ki mint egy lány.
    -Úgy gondolja, hogy az önbizalom rendkívűl fontos.
    -Amikor ideges általában gyorsan beszél és hadar.
    -Kedvenc itala a tej, tea és a víz.
    -Szereti edzeni a testét.
    -Szeretne újra sokat basszusgitározni.

    -Neki nem számítana, hogy a barátnője nem olyan szép.
    -Szereti az édes lányokat.
    -Mindig bele adja a lelkét az éneklésbe.
    -Szereti a Maroon5-t.

    -

















    -Egyszer ki szeretné próbálni az olyan szenvedélyes szerelmet, mint amilyen Romeo és Júliáé volt. Csak nem szeretne meghalni.
    -Nagyon izgatott amikor más idol kiválasztja őt mint ideális típus.
    -Először nagyon megdöbbent, amikor Keyt látta táncolni.
    -A debütálásuk után annyira boldog volt, hogy sírt.
    -Szívesen ellátogatna Venezuelába.
    -Szeret elmélyülni a gondolataiban.
    -A tésztát rágás nélkül nyeli le.
    -Végső célja, hogy zeneszerző legyen.
    -Úgy gondolja, hogy Key jobban néz ki nála.
    -Nem szereti az instant tésztát.
    -Kedvenc SuJu tagja Heechul mert ugyan olyan vércsoportjuk van.
    -Néha ahelyett, hogy iskolába ment volna, az SMbe ment gyakorolni.
    -Olyan apa akar lenni aki barátja a gyerekének.
    -Középiskolás kora óta nem nőtt egy centit sem.
    -Nem szereti a matematikát.

     













    -Úgy gondolja, hogy a tagok közül ő csinálja a legfinomabb szendvicseket.
    -Keyt elkezdi párnával ütni amikor úgy látja, hogy nagyon zsörtölődő.
    -Anyukája óvodai igazgató.
    -A hangulata nagyon függ az időjárástól.

    -Nagyon fontos neki az egészség.
    -Bénán focizik.
    -A 6 év korkülönbség számára még elfogadható.
    -Amikor középiskolában alakítottak a barátaival egy zenekart azt nem mondta el az anyukájának.
    -Nem tud elaludni, ha nagyon meleg van.
    -Úgy gondolja ő a legijesztőbb amikor dühös.
    -Egyszer Taemint nyers hallal üldözte ki az ágyából.

    -Szereti Ushert.
    -Minho szerint ő a leglustább tag.


    Taemin 태민

     

    Teljes név: Lee Taemin 이태민
    Kínai neve: Tai Min 泰民
    Születési idő: 1993. július 18.
    Születési hely: Dongbong-gu, Seou, Dél-Korea
    Magasság: 179cm
    Súly: 53kg
    Vércsoport: B
    Pozíció: Főtáncos,vokál
    Testvérek: Egy báty
    Oktatás: Chung Dam High School, Hanrim High School
    Vallás: keresztény


    Ő a SHINee fő táncosa és a másik vokalistája.
    Már a színészi tehetségét is megcsillogtatta, még szinkron színész is volt.
    Ő is írt már dalokat a SHINeenak és ő is szerepelt a nemes műsorban, az Immortal song 2-ben.

    Őt úgy tartják számon, mint az egyik legtökéletesebb maknae.
    Taemin családi hátteréről még Jonghyunnál is kevesebbet tudni.
    Ami viszont kiderült róla az az, hogy szegény család gyermeke.
    Jelleme is ezért mondható tisztelettudónak, szerénynek, szófogadónak.

    Kisgyermekkorában pilóta vagy rendőr szeretett volna lenni.
    De nem sokkal rá észre vette, hogy szeret táncolni így eldöntötte, hogy előadóvá szeretne válni.
    Családja támogatására elindult ajánlás nélkül saját magától a 2005-ös SM meghallgatáson ahol táncstílusa és kinézete miatt egyből be is válogatták.
    Rendes hangképzést nem tudott kapni, mert éppen akkoriban mutált.
    Mivel Onewval megismerkedett és jó barátokká váltak, így ő segített a fiúnak a hangját képezni.



    Dráma szerepei:
    - Tae Hee, Hye Kyo, Ji Hyun
    - Athena (Onew-vel)
    - Moon Night 90' ep. 3 (Key-vel)
    - High Kick 3
    - Salamander Guru (Key-vel)
    Film szinkronok:
    - Koala Kid - Birth of The Hero (Johnny szinkronhangja) (2012)


      Tények:

    -Kedvenc színe a fehér.
    -A Super Junior Eunhyukja szerint Taemin nagyon csinos és szép.
    -Szeret focizni.
    -Szeretné, ha még több drámában szerepelhetne.
    -Nem szereti a kezeit, szerinte túl picik.
    -A varázslás miatt Harry Potteré szeretne válni.
    -Taemin nem erősítette meg, de a rajongók több kép alapján azt bizonygatják, hogy plasztikáztatta az orrát.
    -Nem szereti ha aranyosnak tartják, szeretné ha azt mondanák neki, hogy férfias.
    -Ő helyettesítette Jonghyunt, amikor kórházban volt.
    -Ha lány lenne a bandából Minhot választaná.
    -Nagyon hiszékeny.
    -Szereti ha egy-egy tagról megtud egy titkot.
    -Szeretné ha hangilag jobb lenne mint Jonghyun.

    -Szeret zongorázni.
    -Nagyon szeret tanulni.
    -Mindig mosolyog.
    -A tagok nem szeretik azt amit Taemin főz.
    -Sokszor szokott magában beszélni.
    -Van két kutyája akiknek a nevük Adam és Eve.
    -Példaképe Michael Jackson.
    -Ideális női típusa Emma Watson.
    -Szeretne delfinekkel úszni.
    -Nagyon vallásos, szívesen jár templomba.
    -Kedvenc virága a napraforgó és a fehér rózsa.
    -Ő a legfélénkebb tag.
    -Általában nem veszi fel a telefonját.
    -Nem esik könnyen dühbe.
    -Amikor gyakornok volt az iskolája közel volt az SM épületéhez, így könnyen átjárhatott.
     














    -Álmodozó. -Szereti a lassú dalokat.
    -Onew, Key, és Taemin szobatársak.
    -Gyerekként nagyon hiperaktív volt.
    -Sokkal férfiasabb akar lenni.
    -Jonghyunnal néha egy ágyban alszanak.
    -Szereti a nála idősebb lányokat, mert nem tudja, hogy hogy bánjon egy fiatalabb lánnyal.
    -Onewval megakarják nézni a tokiói Disney Landet.
    -Soha nem volt lázadó.
    -Gyakran hagyja el a dolgait, amiket a tagok mindig megtalálnak és visszaadják neki.
    -Szeret horror filmet nézni.
    -Nagyon sokat eszik.
    -A kedvenc étele a marha stake.
    -Jonghyunnal szokta együtt nézni a Toy Storyt.
    -Taemin Samsung Haptic Pop telefont használ.
    -Minhora az első benyomása az volt, hogy nagyon helyes.
    -Taemin úgy kezelné a barátnőjét, mint egy hercegnőt.
    -Szégyenlős olyan emberekkel szemben akit nem ismer, de nagyon felszabadult az olyan emberek társaságában akiket ismer.
    -Amikor szabadnapjuk van délután 2-ig is képes aludni.
    -Hisz a szellemekben.
    -Könnyen tengeribeteggé válik.
    -Minho azt hitte idősebb nála.
    -Neki vannak a legkisebb lábai.


















    -Taemin a legcsendesebb tag.
    -Szereti a nagyon fehérbőrű lányokat.
    -Úgy gondolja, hogy ha két ember szereti egymást akkor a korkülönbség nem számít.
    -Taemin az egyetlen akitől szívesen hallja Key az Umma kifejezést.
    -Elalvás előtt mindig átgondolja, hogy mit csinált aznap.
    -Taemin tudja a legjobban felidegesíteni Keyt.
    -Onew szerint Taemin éles eszű.
    -Rendszeresen edz.
    -Szereti a jó stílusú lányokat.
    -Kedvenc japán szava a
    Kagayaku (fénylik).
    -Gyerekként befeléforduló volt.
    -Nagyon szereti a szemeit.
    -Utál mosni.
    -A legromantikusabb ajándék amit egy lánynak adna az egy gyűrű amit egy virágcsokorban rejtene el.
    -El szeretne menni Párizsba.
    -Onew nevetteti meg a legtöbbször.
    -Ha 10-ig kéne pontoznia az arcát 11-et adna magának.:)
    -Igazán szereti a rajongóit.
    -Egyszer szeretne találkozni Istennel.
    -Régen nagyon válogatós volt ételek terén.




      Minho 민호

       

      Teljes név: Choi Minho 최민호
      Kínai neve: Min Hao 珉豪
      Születési idő: 1991. december 9.
      Születési hely: Incheon, Dél-Korea
      Magasság: 183cm
      Súly: 60kg
      Vércsoport: B
      Pozíció: Rap,vokál
      Testvérek: Egy báty
      Oktatás: Konkuk University
      Vallás: keresztény



      Ő a SHINee rappare és vokalistája.
      Már többször modellkedett magassága és arca miatt.
      Ő is írt dalszöveget és ő is dolgozott már együtt más előadókkal.
      Több drámában is szerepet kapott már.
      Szigorú nevelésben részesült, mert apukája egy nagyon híres futball edző.
      Ezért mondható el róla, hogy visszahúzódó és nem igazán szeret sokat beszélni.
      Szeretett volna focistává válni, de ezt a saját apja tiltotta meg neki a focisták nehéz élete miatt.
      Őt az utcán fedezte fel az SM managere, megjelenése miatt egyből behívták.
      Minho apukája ellenezte ezt a karriert, de keményen tanult, hogy végül elengedjék egy meghallgatásra.
      2006-ban kezdte el a gyakornokságot.





      Dráma szerepei:
      - Pianist
      - Salamander Guru and the Shadows
      - To The Beautiful You
      Szóló tevékenységek:

      Tények:

      -Kedvenc színe a kék.
      -Tud angolul és kínaiul.
      -Taemin szerint cuki amikor pizsamában van.
      -Az első időszakokban Keyvel nagyon sokszor veszekedtek, nem jöttek ki egymással.
      -Mikor megkérdezték tőle, hogy szerinte helyesebb e Taeminnél azt mondta, hogy nem.
      -Szereti a One Paecet.
      -Szeret színészkedni.
      -Nagyon jó futó.
      -Ő beszéli a legrosszabbul a japán nyelvet a tagok közül.
      -Szeret focizni és kosarazni.
      -Legelső debütálása modellként történt.















      -Azt hitte, hogy Taemin idősebb nála.
      -Ha egy lakatlan szigeten kéne élniük akkor egy mobiltelefont a SHINee tagokat vinné magával.
      -Ő a legsportosabb alkat a bandában.
      -Bátyával állandóan versenyeztek egymással.
      -nagyon boldog amikor a színpadon táncol és énekel.
      -Felkeléskor első dolga a telefonja ellenőrzése.
      -Szereti a DBSK és a SuJu tagjait.
      -Nagyon szorgalmas.
      -Sokat eszik, kedvenc étele a ramen.
      -Szeret takarítani.
      -Utál veszíteni.
      -Szereti a 10-es számot.
      -Róla is keringenek olyan képek amik azt bizonygatják, hogy plasztikáztatta az orrát.
      -Szemei miatt sokan hiszik azt, hogy külföldi.
      -A tagok szerint ő a legaranyosabb.
      -Nem volt mintadiák, nem szeretett tanulni.
      -Focizással vagy kosarazással vezeti le a feszültséget.
      -Számára az ideális lány hosszú hajú és nőies.
      -Nem nagyon hisz a természetfeletti erőkben.
      -Szereti Justin Timberlaket és Ushert.
      -Első barátnője általános iskolás korában volt.
      -Kedvenc koreai együttese a DBSK és a SuJu.
      -Taemint választaná, ha lány lenne.
      -Onew a magassága miatt mindig zsiráfnak nevezi.
      -Sok női híresség is rajong Minhoért.
      -A rapprészeket általában ő írja.
      -Ő az a tag aki bármennyit képes lenne aludni.
      -Állandóan félmeztelenül van a lakásukban, amiért Key mindig megszólja mert nem szereti látni.
      -A bátyja mindig különleges bánásmódban részesült, ennek ellenére a két testvér kapcsolata nagyon is jó volt.
      -Hamar izgalomba tud jönni.















       -Egy szobában van Onewval és Taeminnel.
      -Nagyon szomorú amikor veszít.
      -Nagyon kritikus saját magával.
      -A legkényelmesebb hely számára az ágy.
      -Igazán dolgozna együtt a SuJu-val.
      -Szereti a szemeit.

      -Szeret életrajzi könyveket olvasni.
      -Az Ipodját a SuJu egyik tagjától Donghaetől kapta.
      -Nagyon furcsán eszik az evőpálcikával.
      -A barátnőjét sokszor elhívná focizni.
      -Onew szerint ő olyan mint egy manga karakter.
      -Jonghyun szerint cuki gyerekes arca van.
      -Nagyon jó barátja Taeminnek.
      -Az Ipodja mindig nála van.
      -
      Nincs olyan étel amit nem enne meg.
      -Szeret keményen dolgozni.
      -Az ideális típusa átlagos magasságú.
      -Szeretne egyszer szellemet látni.
      -Nagyon szereti a gyerekeket.


        Discográfia

        Koreai discográfia

        Studio album
        • The Shinee World (2008)
        • Lucifer (2010)
        • Chapter 1. Dream Girl – The Misconceptions of You (2013)
        Mini albumok
        • Replay (2008)
        • Romeo (2009)
        • 2009, Year of Us (2009)
        • Sherlock (2012)

        Japán discográfia

        Studio album
        • The First (2011)
        Single
        • Replay - Kimi wa Boku no Everything (2011)
        • Juliette (2011)
        • Lucifer (2011)
        • Sherlock (2012)
        • Dazzling Girl (2012)
        • 1000-nen, Zutto Soba ni Ite... (2012)
        • FIRE (2013)


        Filmográfia

        Film

        • 2012: I AM.
        • 2012: SMTOWN Live in Tokyo Special Edition in 3D

        Televíziós dráma

        • 2008: My Precious Child (Ep. 9 és10)

        Reality showk

        • 2008: Mnet Shinee's Yunhanam
        • 2010: KBS Joy Shinee's Hello Baby
        • 2012: KBS World Date with SHINee
        • 2013: MBC SHINee’s Wonderful Day 

        MC szereplések 

        Onew:
        - Flower Boy Generation
        - Night Star
        - 8th Korean Film Awards
        - Music Core
        - Happy Together
        - Incheon K-Pop Concert (Key-vel)

        Key:
        - Flower Boy Generation
        - Music Core special MC
        - Raising Idol
        - Music Core special MC (Taeminnel)
        - Incheon K-Pop Concert (Onew-val)

        Jonghyun:
        - Flower Boy Generation

        Minho:
        - Music Core
        - 2011 Hallyu Dream Concert
        - New York Korea Festival 2011
        - JTBC Opening Celebrating Show
        - Music Bank


        Eddig megjelent MV-k:

        Ring Ding Dong   

        Amigo

        Hello  

        Replay   

        Replay Dance ver.

        Replay Japanese ver.  

        1000

        Sherlock

        Sherlock Dance ver.

        Lucifer 

        Lucifer Japanese ver. 

        Love Like Oxygen

        Love Like Oxygen Dance ver.

        Juliette

        Juliette Dance ver. 

        Juliette Japanese+Dance ver.

        Dazzling Girl

        Dream Girl
        Dream Girl Dance ver.
        Fire short ver.

        Everybody 

        Colorful 

        Green Rain (MBC drama OST) 

        Boys meet you 

        Why so serious? 

        3 2 1


        Forrás:
        Információ a munkásságról és a fiúkról: wikipedia+wiki drama
        Fact: Asianfanfics.

        Hivatalos magyar oldal:http://shinee.gportal.hu/


        Share this:

        JOIN CONVERSATION

        10 Hozzászólás:

        1. Super Junior <3 , DBSK, MBLAQ :)<3

          VálaszTörlés
        2. Nagyon jó lett a cikk, már nagyon vártam és végül nem is csalódtam:) Sok újat tudtam meg és csak mégjobban megszerettem őket^^

          VálaszTörlés
          Válaszok
          1. Nagyon köszönöm szépen^^ Igen, most nagyon elmaradtam sohasem szoktam egy-egy ismertetőn ennyit ülni, csak most valahogy a héten összejöttek a dolgaim, de örülök, hogy nem okoztam csalódást^^

            Törlés
        3. Nagyon jó lett. Tetszik. Majd lesz SUJUs is??

          VálaszTörlés
          Válaszok
          1. Azt is tervezek majd valamikorra.:) Majd úgy is értesítve lesz mindenki, ha neki állok^^

            Törlés
        4. Nagyon jó lett.
          SUJUs is lesz??

          VálaszTörlés
        5. Uh mindig imádok a saját kedvenceimről olvasni <3 Ez egy igazán tartalmas ismertető lett, köszönjük szépen~ <3 :))

          VálaszTörlés
          Válaszok
          1. Nagyon örülök, hogy tetszik:33 Igazán nincs mit.:)♥

            Törlés
        6. Ö... Jonghyun Nem április 9- én született..? Starityn Azt olvastam ... Mindegy. Amugy nagyon jó lett a cikked, ügyes vagy, hogy ennyi mindent ossze gyujtottel a tagokrol... Lenne egy kérdéses keresem: majd lesz Boyfriendes is ( én egy befolyásolhato BESTFRIENDSHAWOL vagyok). Nagyon Koszonom, sziaaaaaa

          VálaszTörlés