A koreai fiúk II.^^


Ez a bejegyzés mondható az ELSŐ folytatásának is.
A lányoknak ismét egy útmutató, hogy általánosítva milyenek a koreai fiúk!^^



Félénkség?

Mint minden hagyományos ázsiai kultúrában benne van, hogy az érzelmek kimutatása magán dolog. Azaz azért nem nagyon látni utcán csókolózós, ölelkeződ párokat, mert a kultúrájuk szerint ez két ember intim, magán dolga. Bár manapság ha egy koreai fiúnak megtetszik egy lány elmondhatatlanul udvarias tud lenni és nem fél elkérni egy lány telefon számát, főleg ha a fiú társaság kedvelő és jó megjelenésű. A dolgok nehezebbek, ha a női fél külföldi, mert ha már eleve visszahúzódóbbak, akkor a külföldi lányokat már nagyon nehezen szólítják meg.



Kíváncsiak a nem Ázsiából származó lányokra.

Miután a koreai fiúk túljutnak a kezdeti félénkségen, igazán érdeklődni kezdenek a nyugati lányok iránt. Megpróbálják megszólítani és jobban megismerni őket. Nagyon sok koreai fiú azért szeret angolul tanulni, hogy majd egyszer lehessen egy nyugati országból származó barátnője. A legtöbb fiú a nyugati barátnőjét kincsként kezeli. A nyugati lányokat állítólag kicsit másképp kezelik.:)

Hogy mutatják ki a szeretetüket?

Az elsőben azt írtam, hogy általában nem romantikusak. Nos, a fiatal generáció már nagyon is próbál az lenni. Számos módon teszik nyilvánvalóvá, hogy szeretnek valakit. Első sorban kis ajándékokat adnak.(Ékszerek, porcelán figurák) Majd különböző helyekre viszik el a lányokat és már csak azt veszed észre, hogy egyforma ruhákban jártok.:) Lehet, hogy nem lesznek annyira romantikusak, mint ahogy azt a nyugati fiúktól megszokhattuk(már amelyiktől:D), de nagyon igyekeznek, hogy elnyerjék a lányok tetszését. Azt hallottam, hogy a nyugati lányokkal megpróbálnak nyugati stílusban flörtölgetni.:D

Konzervatív szülők?

Annak ellenére, hogy nagyon fejlett ország, a szülők eléggé konzervatívak maradtak. Ha találunk magunknak egy koreai fiút aki ténylegesen szeret minket, komolyan el kell gondolkodnunk, hogy valóban szeretnénk-e vele nagyon komoly kapcsolatot.  Ha egy koreai fiú beleszeret egy nyugati lányba vagy nem mondja el a szüleinek, vagy ha már megemlített nekik akkor azt fogja mondani, hogy csak az angol tanára vagy. (Nagyra értékelik a Koreában angolt tanító embereket) A koreai fiúk többsége nem jelenti be a szüleinek, ha összejön egy más nemzetiségű lánnyal, éppen azért, hogy ne szóljanak bele a szülei. A legtöbb szülő akkor tudja meg, ha a fiú elvenni szándékozik már a lányt. Ennyire nehéz elfogadniuk a szülőknek, hogy a fiuk által szeretett lány nem koreai. Az a legrosszabb, ha a kiszemelt fiú a legidősebb fiú gyermek, vagy esetleg az egyetlen fiú a családban, mert akkor a nagyon konzervatív szülőknél nagyon sok érvvel kell előállni, miért is lennél ideális feleség.

Főzőcskézés.

Van egy nagyon egyszerű mód arra, hogyan hathatunk a legjobban egy koreai fiúra. A koreai fiúk egytől egyig imádják a hasukat (történetes módon a legtöbbjük nagyon szeret főzni és jól is csinálják), így teljesen biztos, hogyha a lány tud főzni, az teljesen lehengerli őket. A külföldi lányoknál nagyra értékelik, ha eltudják készíteni a koreai hagyományos ételeket. Nagyon hálásak, ha arra szánod az idődet, hogy elkészítsd a kedvenc ételüket.

Hosszú távú tervek.

Ha konzervatív a családja, nagyon sokáig tarthat neki amíg döntést hoz a kettőtökkel kapcsolatban. Ha igazán szeret még ezek ellenére is inkább téged választ. Általában a 30-as éveikben szoktak megházasodni és a maximum elfogadott korkülönbség 4-5 év. (Persze van akit nem érdekel a korkülönbség, csak ezek a koreai normák)


*Egy dolgot meg kell jegyeznem.:) Saját tapasztalataim alapján azért keresnek sokszor nyugati lányokat, mert a nyugati lányok sokkal kedvesebbek és közvetlenebbek mint a koreai lányok.:) Ezt már nem egy koreai fiútól hallottam.:)


cr.: .futurescopes.com



Share this:

JOIN CONVERSATION

4 Hozzászólás:

  1. szia
    kimondhatatlanul megtetszett a blogod, nagyon összeszedet és jól kidolgozott alapos munka!:)Látszik hogy kemény munka. Élmény olvasni a bejegyzéseidet, sok dologról most hallottam először ennek köszönhetően is más lett a véleményem a koreaiakról.A "Hogyan szerezzek koreai barátokat? " cikked nagyon megfogott az Interpals-ra ma már jelnetkeztem is (sajnos az angol tudásom nagyon csekély) ezért elég érdekes lesz majd, de meg oldom:)
    köszönöm hogy új dolgokkal ismertetsz meg minket:)Addig is Hwaiting

    VálaszTörlés
  2. Szia!^^
    Én meg kimondhatatlanul örülök, hogy ennyire tetszik!:)
    Igyekszem mindig érdekes dolgokat írni.:) Amúgy ne izgulj, az ottani koreaiak nagy részének is még nagyon tanuló fázisban van az angolja(mondjuk életkor kérdése). Ha megírod nekik, hogy még csak angol tanuló vagy akkor minden hibát elnéznek, hisz az angolt kis hibákkal is megértik. Nagyon kedvesek szoktak lenni.:)
    És igazán nincs mit^^ Hwaiting!:3

    VálaszTörlés
  3. Szia nagyon jó a blogod. : )
    Én nem vagyok jártas Korea témában, nem ismerem a kpop-ot meg a doramákat. Talán egy-kettőt láttam, Még régen akadtam rá és megnéztem. Sőt abban sem gondolkozok, hogy egyáltalán elköltöznék Európából, vagy összejönnék koreai fiúval, viszont szívesen ismerkednék ázsiai nemzetiségüekkel, amerikaival már ismerkedtem, szeretek többet meg tudni más népekről. :)))
    Esetleg tudsz ajánlani valami módot ismerkedésre, sajnos ahogy előttem szoló is írta nekem is elég csekély az angol tudásom :D
    Szeretettel olvasom a blogodat továbbra is, és további sok sikereket kívánok neked! :)))

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon érdekes, ezt hallani, hogy azt mondják, hogy a nyugati lányok kedvesebbek. O_O Ha van valami, amin meglepődtem, akkor ez az. Ezt vajon miért érzik így? Én meg pont azt gondoltam már többször is, hogy ahogy a lányok sokszor viszonyulnak ott a fiúkhoz (megvan, hogy hányszor hívják őket naponta, vagy kis kedves emlékeztetők, amiket csinálnak nekik, nem beszélve a pöpec ebédesdobozokról), azt egy másik kultúrájú nőnek nagyon meg kell ám tanulni...Most ezzel nem azt mondom, hogy itt nem kedvesek a nők, de hogy pont ezt mondják, ez meglepő volt. Haha, aegyo-t biztos, hogy nem tudnék produkálni. :D Főleg az arcfelfujóst. :D Még egy dolog: saját bevallásuk szerint is imádják hallani a lányoktól, hogy "oppa". :) Persze ez is lehet vicces egy nem koreai lánytól.

    VálaszTörlés